A DK Orbánnak: Ne merészeljen hozzányúlni a polgármesterek jogköreihez a választások után!

Gréczy Zsolt reagált a Fidesz ma kiszivárgott elképesztő tervére.

Mint arról mi is beszámoltunk: kiszivárgott a kormány terve arra az esetre, ha a Fidesz elveszíti a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok többségét.

Orbánék ez esetben fokról fokra gyengíteni fogják az önkormányzatok hatásköreit, a francia prefektúrákhoz hasonlatossá téve azokat.

A települések választott vezetőit ugyan továbbra is polgármesternek nevezhetik majd, de a hatáskörük alig lesz több egy minisztériumi főosztályvezetőnél.

A terv szerint a jövőben a polgármesteri hivatalok elsősorban a hatósági ügykörökben járhatnának el, így például az építési engedélyek, közigazgatási-, szociális és gyámügyek, helyi kulturális és sportrendezvények szervezése.

Az önkormányzati cégeket viszont az állam tarthatja ellenőrzés alatt, miközben a települések költségvetéseit és a beszámolót az államkincstár készítheti majd el.

A legnagyobb ellenzéki párt nevében Gréczy Zsolt úgy reagált:

„A Demokratikus Koalíció jó előre, most még szép szóval figyelmezteti az Orbán-kormányt: el a kezekkel a polgármesterek és önkormányzatok jogkörétől!”

Gréczy szerint megértik, hogy Orbán Viktor fél a vereségtől, minden oka meg is van rá, az ellenzék ezért hozta létre az összefogást.

Viszont „a városokat és falvakat azok az emberek fogják vezetni, akiket a nép október 13-án demokratikusan megválaszt. Akkor is, ha ezek nem Orbán emberei lesznek, és akkor is, ha ez Orbán Viktornak nem tetszik.

A választás után önkormányzati ügyekben nem a népnek, hanem Orbán Viktornak lesz kuss a neve, jobb, ha ezt minél hamarabb az eszébe vési.”

– üzente Gréczy Zsolt.

Valódi Hírek