Most érkezett: Holttestet találtak egy “Fecske” vonat vécéjében a Nyugati Pályaudvaron

Talán a pokoli hőségtől lett rosszul a klímamentes vonaton.

Augusztus 21-én, a Nyugati pályaudvar tárolóvágányára kitolt Fecske típusú vonaton egy holttestet találtak az egyik WC-ben – tudta meg az Index.

A portál értesülését a MÁV megerősítette.

Az illető valószínűleg természetes halállal hunyt el, ugyanis belülről volt bezárva az ajtó. Állítólag miután magára zárta a mosdóajtót, rosszul lett.

Azt nem tudni, hogy a hőségtől lett-e rosszul a klímamentes vonaton, mindenesetre a MÁV mélyen hallgat a részletekről.

illusztráció

Annyit közöltek, hogy miután felfedezték a holttestet, értesítették a rendőrséget és a tisztiorvosi szolgálatot, ők a helyszínelés után az elhunytat elszállították. A haláleset okáról nincs információja a vasúttársaságnak.

A rendőrség azt közölte a portállal: idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Közigazgatási eljárás, nyomozás nem indult az ügyben.

(Index nyomán)