Botrány: Kitálalt a volt fideszes politikus arról, hogy nőtt össze a párt- és a gazdasági elit

Elege lett, kipakolt.

Galbács Mihály, Gyula egykori alpolgármestere, korábbi fideszes politikus arról ír, hogy a helyi városvezetéssel összenőtt egy üzleti kör, szerinte volt egy év az elmúlt öt és félben, amikor a város által kiírt közbeszerzések 93 százalékát olyan cég nyerte el, aminek a tulajdonosa

2010 óta össze van nőve a helyi fideszes városvezetéssel.

A slusszpoén, hogy Galbács ezt a levelet nem a nagyközönségnek szánta, hanem Orbán Viktornak, illetve Kövér Lászlónak, aztán végül sokszorosította valaki és rengeteg helyre eljuttatta, az Indexnél is landolt egy példány, ők pedig feldolgozták. Galbács Mihály korábban befolyásos fideszes figurának számított helyben, évekig ő volt a gazdasági alpolgármester. Aztán tavaly tavasszal az összes pozíciójából kiszorították, miután nyílt konfliktusba keveredett a helyi vezetéssel.

A volt alpolgármester azt a címet adta a dolgozatának, hogy „A gyulai helyzet az önkormányzati választás előtt„, a fő üzenet pedig az, hogy az egykori alpolgármester szerint az önkormányzatnál komoly problémát jelent, hogy két vállalkozó teljesen beépült a gazdaságba. Az egyikről konkrétan azt állítja, hogy a

gyulai megbízások hátán sikerült vinnie valamire.

Galbács Mihály

Galbács kikérte a közbeszerzési adatokat 2014 és 2019 májusa közötti időszakról. Ebből az derült ki, hogy az öt és fél év alatt 3,5 milliárdnyi közbeszerzések mögött 49 munka van. Ennek a 78 százalékát az egyik nevesített vállalkozó cégei nyerték, de Galbács szerint 2015-ben a közbeszerzések

95 százalékát az egyik érintett cége kapta.

A volt alpolgármester tényként írja le, bár bizonyítja, hogy a közbeszerzési folyamat le van zsírozva. Egy olyan gyakorlatról ír, amiben a rendszeren élősködő vállalkozók a városvezetés legfelsőbb szintjével egyeztetve irányítják a folyamatot úgy, hogy a végén a legelőnyösebb ajánlatot ők adják.

Azt írja:

„Az a borzasztó, hogy a hivatal dolgozói, a képviselők, a bizottsági tagok, de az egész város látja, hogy mi a helyzet, de csendben van”.

Az Index megkereste Görgényi Ernőt, Gyula jelenlegi polgármesterét, aki elmondta, rágalmazás miatt tett feljelenést Galbács ellen, de polgári pert is indítani fog.

Valódi Hírek