Összeverték a Duna Plaza mosdójában, 10 nap múlva belehalt

Még dicsekedtek is a tettükkel.

Egy angyalföldi bevásárlóközpont mosdójában két férfi úgy megvert egy ittas személyt, hogy az később belehalt sérüléseibe. A Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat.

Egy 25 és egy 29 éves férfi több mint másfél éve a késő esti órákban, egy XIII. kerületi hipermarketben összetalálkoztak egy másik férfival, a sértettel.

A sértett korábban többször lopott a 25 éves férfitól, aki emiatt már többször megverte. A 25 éves férfi a mellékhelyiségében számon kérte a sértettet, aki azonban annyira részeg volt, hogy nem tudott megfelelően válaszolni. A fiatalabb férfi ezért verni kezdte,

a sértett elesett, vérezni kezdett, de nem hagyta abba a bántalmazást.

A 29 éves férfi kezdetben csak figyelt, hogy nem jön-e valaki, majd ő maga is elkezdte ütni a sértettet.

Egy idő után befejezték az ütlegelést, az áldozatot megmosdatták, majd mentőt hívtak hozzá. Mindkét vádlott megvárta a helyszínen a mentőket. A sértetten életmentő műtétet hajtottak végre,

azonban a férfi tíz napon belül elhunyt.

A vádlottak – amíg nem értesültek a sértett haláláról – több személynek is

dicsekedtek azzal, hogy nagyon megverték a sértettet.

A Fővárosi Főügyészség a két férfi ellen társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Akár nyolc év börtönt is kaphatnak.

A vádlottak letartóztatásban vannak.

(via Ügyészség)

Valódi Hírek