Varga Judit bejelentette: A kormány szabályozni akarja a Facebook-ot és a Google-t

Nem bírják elviselni, hogy van még egy hely, amit nem a Fidesz ellenőriz.

Az előttünk álló időszak egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy miként lehet szabályozni a nagy multinacionális vállalatok „túlhatalmát” – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a Sziget fesztivál európai uniós pontján.

Hozzátette: az Igazságügyi Minisztériumban már munkacsoportot alakítottak annak áttekintésére, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt „cenzúra” szabadsága, mi a helyzet az adózás, az adatvédelem terén.

„A határokon átívelő tevékenységet folytató nagyvállalatok szabályozását uniós és nemzeti szinten egyaránt újra át kell tekinteni. A techcégek működése nem átlátható, nem ellenőrizhető, nem biztos, hogy ott fizetnek adót, ahol a bevételük keletkezik”

– jelentette ki.

Varga Judit a jelenlegi helyzetet elsősorban azért tartja aggályosnak, mert – mint fogalmazott –

ezek a cégek egyre inkább politikai és társadalmi szereplőként lépnek fel a világban.

„Próbálják a tulajdonosaik meggyőződése szerinti világképet ráerőltetni a felhasználókra. Például a Facebooknak nem dolga, hogy cenzúrázzon bizonyos migrációval kapcsolatos híreket”

– jelentette ki.

Varga Judit igazságügyi miniszter

Varga Judit elmondta: Magyarországon jelenleg 5,4 millió ember használja a Facebookot, 1,9 millióan az Instagramot, tehát az itt élők aktívan jelen vannak a digitális térben.

„Erős alapjogi kihívásról beszélünk, az embereknek világosan látniuk kell, ki őrzi az őrzőket”

– mondta, hozzátéve: mélyrehatóbban kell foglalkozni azzal a területtel, hogy a multinacionális vállalatoknál kik és milyen szabályok, átláthatósági követelmények mellett hozzák meg döntéseiket.

„Ahogy a techóriások saját céljaikra használják virtuális tereinket, úgy hozzá kell járulniuk a teherviseléshez.”

– jelentette ki az új igazságügyi miniszter.

(MTI nyomán)

 

Valódi Hírek