Ez már undorító: Trükkös, hazug telefonhívásokkal rágalmazza ellenfelét Keszthelyen a Fidesz

Semmitől nem riad vissza a narancsmaffia.

A Keszthely ellenzéki pártjait és a civil szervezeteit tömörítő Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) számolt be róla a Facebook-oldalán, hogy a hírhedt „Amygdala Közvélemény-kutató Intézet” hívogatja a keszthelyieket, és kérdezősködésnek álcázva manipulálja a lakosokat.

A bejegyzés szerint olyanokat kérdeznek, hogy akkor is szavaznának-e Czuth Zoltán Lászlóra (ő az ellenzéki polgármester-jelölt), ha tudnák, hogy

„migránsokat akar betelepíteni Keszthelyre”.

„Az alacsonyabban képzett, mentálisan kiszolgáltatott rétegek kritikai gondolkodásra való képtelenségével visszaélnek, és szó szerint programozzák őket ellenünk.”

– írja a KÉVE, hozzátéve:

„Brüsszelre és Soros Györgyre hivatkoznak, és megkérdezik, hogy arra a jelöltre szavaznának-e, amely segít ezeknek migránsokat betelepíteni Keszthelyre, vagy inkább arra a jelöltre, aki Orbán Viktor politikáját támogatva >>védi meg a kerítést<<.”

Turbóra kapcsolt a Fidesz a gerinctelen kampányában. Miután Nagy Bálintnak sem programja, sem nyilvános önéletrajza, sem…

Közzétette: Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület – 2019. augusztus 1., csütörtök

.

Az ellenzékiek szerint áprilisban kezdték el ezt a borzalmat, amikor Balatonalmádiban még nem is volt biztos, hogy Kepli Lajos vagy Keszey János indulnak-e a mostani önkormányzati választásokon. Szerintük

letesztelték az új módszert.

Nem csak a telefonhívásokra hívta fel a figyelmet a KÉVE: ma reggelre

megrongálták az ellenzéki jelölt családi lakókocsiját is.

Czuth Zoltán László kihívta a rendőrséget, jegyzőkönyv készült, most van folyamatban a feljelentés.

Mint írják:

„nem tudjuk, van-e politikai szál, ám tekintve a személyét ért lejáratási kísérletet, amit közvélemény-kutatásnak álcáznak, nem tartjuk kizártnak az összefüggést.”

.

Valódi Hírek