Elrendelte a bíróság a gyilkos hajó kapitányának előzetes letartóztatását (+videó)

Fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően ismét elrendelte Jurij C., a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását szerda délután.

A bíróság azért rendelte el a letartóztatást 30 napra, mert fennáll a szökés vagy elrejtőzés, illetve a bizonyítás meghiúsításának és megnehezítésének veszélye is.

Tóth M. Gábor, a hajó kapitányának az ügyvédje szerint ez felesleges volt, mert úgy véli, a kapitány a bűnügyi őrizet összes szabályát betartotta az elmúlt két hónapban.

Azt is hozzátette, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen.

A bíróság megállapította, hogy

a segítségnyújtás elmulasztásának a feltételei fennállnak.

Az ügyvéd azt is hozzátette, szerinte az, hogy a kapitány tevékenyen intézkedett mentésről az sokkal fontosabb volt, mint hogy milyen frekvencián adtak le vészjelzést.

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt.

A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése miatt indított eljárást.

.

Valódi Hírek