Íme a propaganda eredménye: Összevertek két jemeni diákot Pécsen, súlyos büntetést kaphatnak

Két fiatal ellen emeltek vádat.

A Pécsi Járási Ügyészség közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat két fiatallal szemben, akik származásuk miatt vertek meg két arab egyetemistát Pécsen – írja az Ügyészség.

Még tavaly augusztusban Pécsett, az egyik üzletközpont előtt ment el a két diák és arab nyelven beszéltek. Ezt hallotta a két fiatal vádlott is, akik barátaikkal az üzletház előtt a padokon ültek.

Ekkor egyikük a sértettek felé kiabált azzal, hogy

„húzzatok haza, takarodjatok, Magyarországon magyarul beszéljetek!”.

Amikor a sértettek ezt a beszédet számon kérték a vádlottaktól, a két elkövető szidalmazni kezdte az egyetemistákat, majd utánuk mentek. Mikor utolérték őket, egyikük az egyik sértettet a mellkasánál fogva megragadta,

rángatni kezdte, majd a járdára lökte.

Ezalatt mindketten folyamatosan szidalmazták őket származásuk miatt. A földre esett sértettnek sikerült felállnia, majd a helyszínről elszaladt. Ezután a két vádlott a másik külföldi személy felé fordult, őt is lökdösték, majd

acélbetétes bakancsaikkal többször megrúgták.

A bántalmazás alatt a két elkövető folyamatosan sértegette a sértettet származása miatt. Végül neki is sikerült elmenekülnie és a vádlottak a sértetteket nem tudták utolérni.

A két vádlott a külföldi diákokat származásuk miatt bántalmazta, így a cselekményük a súlyos testi sértés bűntett kísérlete mellett a

közösség tagja elleni erőszak bűntettének a megállapítására alkalmas.

Valódi Hírek