Nem adja oda a Fidesz-maffiának, inkább bezárja szolnoki gyárát Bige László

A vállalkozó azt mondja: egyesek hatósági segédlettel, ingyen akarják elvenni tőle a vagyonát.

Bige László nagyvállalkozó, az ország egyik leggazdagabb embere az RTL Híradójának nyilatkozva azt mondta: személyes bosszúhadjáratot folytatnak ellene. Közölte:

szándékosan akarják tönkretenni,

és azt is pontosan tudja, hogy ki áll a háttérben, és kinek a magánérdeke miatt indult el ellene az összes hatóság.

(Néhány napja a katasztrófavédelem hiányosságokra hivatkozva felfüggesztette a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét.)

Az üzletember szerdán nyilvánvalóvá tette: egyesek hatósági segédlettel, ingyen szeretnék megszerezni a vagyonát, de ő nem alkuszik, és inkább bezárja a szolnoki vegyigyárat.

Bige a Népszavának azt mondta, hogy a végkielégítések kifizetésével napokon belül megkezdik a szolnoki Bige Holding dolgozóinak elbocsátását.

A vállalkozó azt feltételezi, hogy nem a Bige Holding lesz az egyetlen támadási felület ellene. A lapnak azt mondta, a következő célpont a központi műtrágyagyára, egyben legértékesebb vagyoneleme, a Pétfürdői Nitrogénművek lehet.

Bige László szolnoki gyárát először tavaly novemberben szállta meg több száz rendőr és katasztrófavédő. A rendőrség akkor azt közölte: a hulladékgazdálkodási törvény megsértése és más bűncselekmények miatt nyomoznak. Azóta is folyamatosan vizsgálták a céget.

A rendőrök 9-szer, a katasztrófavédők 12-szer voltak kint fél év alatt. Bige László május végén két napot őrizetben is töltött.

(RTL Klub / Népszava / Index)

Valódi Hírek