Szijjártó nem tud leállni, páros lábbal szállt bele a Néppárt csúcsjelöltjébe

Úgy hajlítja a valóságot, ahogy neki tetszik.

Interjút adott az Euronews-nak az Európai Parlamenti választások másnapján Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Szijjártó hétfője úgy látszik arra ment el, hogy Manfred Webert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét ekézte.

„Manfred Webernek tisztelnie kellett volna a magyar népet. De ő ehelyett abszolút tiszteletlenséggel viseltetett irántuk a kampánya során. Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, amiről most már nem akar beszélni, hogy korábban azt mondta, nem lesz az Európai Bizottság elnöke,

ha ehhez a magyarok szavazataira lesz szüksége”

– mondta Szijjártó.

A riporter kijavította, hogy

Fidesz szavazatokat említett Weber, nem pedig magyarokat,

de a külügyminiszter ezt is elkezdte kimagyarázni, majd elferdíteni:

„A Fidesz szavazatai a magyaroktól jönnek, 52 százalékot értünk el hazánkban az európai parlamenti választáson. Mindez azt mutatja, hogy Manfred Weber másodlagos állampolgárokként tekint a magyarokra, ami elfogadhatatlan, amit mi visszautasítunk.”

Arra is kitért, hogy egyetlen csúcsjelöltet sem találnak megfelelőnek vagy alkalmasnak a hat közül az Európai Bizottság elnöki posztjára.

„Úgy gondoljuk, hogy valaki másnak kell lennie az új elnöknek, aki nem volt a csúcsjelöltek között eddig. Azt is gondoljuk, hogy van néhány nyugat-európai ország, melynek vezetői szintén ezen a véleményen vannak, de nem mondják ki olyan nyíltan, mint mi. Ahelyett, hogy azt mondanák, ez a jelölt nem alkalmas, inkább azt mondják, hogy a csúcsjelölti rendszer nem igazán megfelelő – de ettől még a végeredmény ugyanaz.”

Amikor neveket kellett volna mondania, hirtelen megtalálta a visszafogott énjét és azt mondta:

Nem mondhatok konkrét neveket, mert nézőpontom szerint ez nem lenne illő.

Valódi Hírek