Mi történt? A Fidesz szabályosan rejtegeti Rogán Antalt a kampányban a nyilvánosság elől

Úgy dugdossák a Fidesz politikusát, mintha nem is ő lenne a propagandaminiszter.

A Fidesz április végén kezdett országjárásba, és honlapjukon hozzá is férhető, hogy mikor, hol, melyik politikusuk szerepel a párt kampányrendezvényein.

Az előre meghirdetett fórumok között azonban egyetlen Rogán Antalhoz kötődő eseményt sem látni, pedig szinte az összes többi miniszter tartott fórumot az elmúlt időszakban.

Az is csak utólag derült ki, hogy Rogán Antal a napokban mégiscsak tartott egy fórumot Óbudán, méghozzá Varga Mihállyal közösen.

A rendezvényt előzetesen nem hirdették meg nyilvánosan, utólag azonban büszkén tették ki a fotókat az óbudai Fidesz Facebook-oldalára.


.

Nem ez az első eset, hogy inkább nem verik nagydobra Rogán szereplését. 2017-ben ugyanígy elfelejtették a miniszter fórumát meghirdetni a Fidesz oldalán, amikor az aktuális nemzeti konzultáció miatt tartottak országjárást a Fidesz politikusai.

Az Azonnali.hu kereste a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy miért nem hirdették meg a miniszter lakossági fórumát, hányat tartott eddig, és a jövőben még mennyit fog, választ azonban eddig nem kaptak.

Valódi Hírek