Rászáll a kultúrára a Fidesz, irdatlan pénzt öntenek egy új lapba

Kíváncsiak lennénk, ki fogja olvasni.

Országút címmel kulturális és közéleti kéthetilapot indítanának a Petőfi Irodalmi Múzeum alá betagolva, a „legjobb szakemberekre” bízott új médium – közpénzből – évi 300 millió forintba kerülne – derül ki a hvg.hu birtokába került kormányzati előterjesztésből.

A lapot 490 forintért lehetne megvásárolni, és a tervek szerint

a 48 oldalas kiadvány 8000 példányban jelenne meg.

Az indulásra és az idén felmerülő költségekre 374 millió forintot szánnak, a bér jellegű kiadásokra 99,5 millió forintot irányoznak elő, de még ezen felül fizetnének ki 50 millió forintot szerzői honoráriumokra.

Demeter Szilárd, a a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője

A tervek szerint a lap nem foglalna állást pártpolitikai kérdésekben, de megvitatná a nemzet szempontjából fontos ügyeket, és olyan szakemberek irányítanák, akik

„tudatában vannak azoknak a nemzetstratégiai feladatoknak,

amelyeket egy ilyen lapnak el kell látnia”.

Ezen kívül a PIM válna a magyar irodalom központi ügynökségévé, és kapna pénzt több könyvfesztiválra, illetve mindenféle rendezvényre.

Az állami irodalmi díjak osztásába is beleszólna.

Valódi Hírek