Orbánék megdobták Erdei Zsoltékat háromszáz millióval és a nyakukra ültettek egy fideszest

Mióta Bajkai tárgyal, minden könnyebb.

303 millió forint segélyt kapott a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a kormánytól, hogy ki tudja fizetni a tartozásait, illetve továbbra is jogosult legyen állami támogatásra – mondta Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke a 24.hu-nak adott interjúban.

Arról is beszélt, hogy a 300 milliós mínuszt hozó, tavaly augusztusban a Duna Arénában megrendezett ifjúsági vb beszállítóival, a nyakára ültetett gyámmal, Bajkai István fideszes képviselővel

együtt megy tárgyalni.

Bajkai olyannyira felügyeli a tevékenységeket, hogy a tárgyalásokat a tartozásokról ő vezeti. Azt is hozzátette:

„A világbajnokságon nem az volt a feladatom, hogy a beszállítókkal egyeztessek. Ezt rábíztam az embereimre. Így akikkel most a megegyezésről tárgyaltunk, azok többsége számomra ismeretlen ember, de most, hogy beleláthattam az egészbe, teljesen más színben látom a szervezést.”

Valódi Hírek