Szijjártó elment Belgrádba és felszólalt a szerb elnök mellett, aki ellen hónapok óta tüntetnek az utcán

Kakadu-diplomácia.

Pénteken fideszes mintára “békemenetet” szervezett önmaga mellett a korrupt szerb elnök, Alekszandar Vucsics, aki Belgrádban hívta össze híveit.

A gyűlésen (szerb nyelven) felszólalt Szijjártó Péter, valamint beszélt Milorad Dodik boszniai szerb elnök, Bosznia soros elnöke is, aki a napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy “bosnyákok által fabrikált mítosznak” nevezte az 1995-ös srebrenicai vérengzést, melynek során a szerb katonák 8000 muszlim férfit is fiút gyilkoltak meg.

„Mindenki számára egyértelmű, hogy Szerbia egyre erősebb. Biztos vagyok abban, hogy a magyarok és a szerbek még nagy dolgokra lesznek képesek közösen”

– mondta a szerbül felszólaló Szijjártó.

Hozzátette: „Az EU erősebb lesz Szerbia belépésével, s ezen fogunk dolgozni Alekszandar Vucsics elnökkel. Ha Magyarországon múlik, Szerbia már holnap EU-s tagállam lenne.”

Amíg Dodik és Szijjártó egymást túllicitálva méltatták a korrupt Vucsics elnököt, a szerb ellenzék bejelentette, hogy miután a kormány nem volt hajlandó tárgyalásokat folytatni a szabad választások megrendezéséről és a sajtószabadság helyreállításáról, újabb tüntetést szerveznek szombatra Belgrád belvárosába.

Amint arról többször beszámoltunk: Szerbiában hónapok óta tízezrek tüntetnek az utcán. Egyebek mellett követelik

  • a belügyminiszter lemondását,
  • Oliver Ivanović szerb politikus meggyilkolásának felderítését,
  • hozzák nyilvánosságra, kiknek a megbízásából támadnak meg Szerbiában újságírókat és ellenzékieket,
  • valamint hogy az ellenzéknek járjon öt perc a Szerbiai Rádió és Televízió esti híradójában.