Novák Katalin Kolumbiában haknizik Orbán szülesztő terveivel

Hazatelefonált elmondani mindezt.

A magyar családpolitika eredményeit és újdonságait ismertette a Politikai Hálózat az Értékekért nevű szervezet kolumbiai csúcstalálkozóján Novák Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon számolt be szombaton.

Az államtitkár elmondta, Kolumbiában bemutatta a magyar családpolitika eddigi eredményeit és ismertette annak újdonságait is különös tekintettel

a hét pontból álló családvédelmi akciótervre.

Novák Katalin szólt a családvédelmi akcióterv többi pontjáról is, akárcsak a magyar alaptörvényről, hogy ott hogyan jelennek meg a családi értékek.

„Elmondtam, hogy Magyarországon mi a fiataloknak a mozgásterét szeretnénk növelni, szeretnénk, hogyha a fiatalok minél szabadabban tudnának döntést hozni arról, hogy mikor alapítsanak családot, hány gyermeket vállaljanak, és ha vannak erre vonatkozó elképzeléseik, megtalálták a párjukat, szeretnének családot, akkor minél kevesebb akadályba ütközzenek” – mondta az államtitkár.

„Erről szól a magyar családpolitika, a választás szabadságának a növeléséről” – jelentette ki Novák Katalin.

Novák szerint a konferencián nagy elismerést váltott ki a magyar családpolitika nemcsak a kolumbiai,

hanem a többi résztvevő részéről is.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy megtapasztalhatták azt, hogy Magyarország hivatkozási alappá vált, hogyha családtámogatásokról van szó. Hozzáfűzte: sok hozzászóló, köztük latin-amerikaiak, de európaiak is referenciaként említették hazánkat, hogy számukra Magyarország egy olyan követendő példa, ahonnan ők is szeretnének inspirációt meríteni.

Aha.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek