A Figyelő elismerte, hogy hazudtak Nagy Blankáról

Vannak még lapító szennylapok.

Miután Nagy Blanka diáktüntető beszólt a kormánynak egy tüntetésen rászállt a fideszes szennymédia.

A Figyelő most lehozta a helyreigazítást, amit Nagy kért: „a Ripost alapján valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll, illetve, hogy kifejezetten gyenge tanuló. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Nagy Blankának annyi hiányzása van, hogy az már meghaladta azt a mértéket, amit a törvény még egyáltalán lehetővé tesz„.

A Népszava mutatott rá, hogy míg a Figyelő lehozta a szöveget, addig még a Ripost, az Origó és a Lokál még nem tett közzé ilyet,

így sanszos, hogy bírósági ügy lesz belőle.

Valódi Hírek