Komoly figyelmeztetést kapott Orbán Amerikától, ez nem fog neki tetszeni

Nem tetszik az USA-nak, amit művel és lépéseket tesznek.

Közleményt adott ki az amerikai külügyminisztérium Mike Pompeo magyarországi és szlovákiai látogatásának céljáról. Elmélyítenék diplomáciai, katonai, kereskedelmi és kulturális együttműködését Közép-Európával, mert úgy látják, hogy erősen kitett a régió Oroszország és Kína nyomásának – számolt be a 24.hu.

Azt is leírják, hogy elvárják a NATO tagoktól, hogy teljesítsék a védelmi vállalásaikat, mindemellett a közös érdekük, hogy Ukrajna stabil és demokratikus legyen, amit nyugodtan értelmezhetünk az első Orbánnak címzett üzenet, mert ő a kerékkötője a szomszédos ország NATO csatlakozásának.

A civilekre is kitér a közlemény, amikor azt írják, hogy „a demokráciák a legerősebb szövetségeseink, az eleven civil társadalom

és a szabad média a plurális demokrácia sarokkövei”

Ezen túl is kapott csomagot a miniszterelnök, amikor azt írják, hogy erősítik a független helyi média támogatását is mind a négy visegrádi országban.

Közép-Európa-szerte támogatják a korrupció elleni fellépést, a bűnüldözési együttműködés mellett az oknyomozó újságírás támogatásával, és célként tűzik ki, hogy tanulmányozzák a térségre jellemző korrupció, valamint az orosz és kínai befolyás átfedéseit.

Valódi Hírek