Gusztustalanul szidta a tüntetőket az 5 milliós fizetésű Paks-miniszter

Szégyen, ahogy a kormány kommunikál a tiltakozókról.

A Volner János nevű fideszbérenc után egy újabb NER-haszonélvező állt neki ócsárolni a rabszolgatörvény ellen tüntető magyar embereket.

Az 5 millió forintos fizetésű, paksi bővítésért felelős miniszter, Süli János azt nyilatkozta a Paks Pressnek:

„Ami az elmúlt napok tüntetés- és felfordulássorozatát illeti, azt mondhatom, hogy én nem munkásokat látok a Parlament előtt, vagy az utcákon, hanem fiatalokat,

akik szerintem egy napot se dolgoztak eddig”

Sülinek a túlórákkal kapcsolatban is voltak meglátásai:

„az atomerőműben többször előfordult olyan eset, amikor a kollégákat éppen arról kellett lebeszélni, hogy további túlórákat vállaljanak. Mindenkinek vannak céljai, amit csak több pénzzel lehet megvalósítani.”

– mondta.

Süli János

A fideszes megszólalók és propagandamédiák folyamatosan próbálják azt sulykolni, hogy a dolgozók valójában örülnek annak, hogy több túlórát rendelhet el a munkaadójuk, csakhogy ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.

Épp ellenkezőleg: a Republikon Intézet felmérése szerint még a fideszes szavazók kétharmada is elutasítja a jogszabályt.

A tüntetések egyébként vasárnap is folytatódnak – ahogy arról beszámoltunk: a Magyar Szakszervezeti Szövetség már tegnap jelezte, hogy csatlakozik a vasárnapi demonstrációhoz.

Süli János tehát megnyugodhat: az újabb tüntetésen bőven lesznek munkások.

(via mérce.hu)

Kapcsolódó cikkünk:

A Volner nevű fideszbérenc megfenyegette a tüntetőket, hogy rájuk küldi a Betyársereget

.

 

Valódi Hírek