Orbánék eltörlik a kulturális TAO-t – Az LMP el sem ment, az MSZP és a Jobbik tartózkodott

Csak a DK szavazott a módosítás ellen.

Megszűnik az előadóművészeti szervezetek TAO-támogatása, ismertebb nevén a kulturális TAO.

Ez az a rendszer, amelynek értelmében a magyarországi cégek a társasági adójuk egy részét felajánlhatták előadó-művészeti szervezeteknek. 2019-től már nem lehet ilyen megállapodást kötni.

Pénteken lezajlott a törvényalkotási bizottságban annak az összegző módosító javaslatnak a szavazása, amiben többek között a előadóművészeti TAO megszüntetése, a sport TAO kiterjesztése, és a lakásáfa-szabály szerepel.

A Parlament honlapja szerint az LMP egyáltalán nem képviseltette magát a bizottsági ülésen, ugyanis Keresztes László Lóránt nem jelent meg, és nem is küldött maga helyett senkit.

Szintén nem jelent meg Tóth Bertalan (MSZP), de ő küldött helyettest.

Némiképp meglepő, hogy a jelen lévő szocialisták és jobbikosok tartózkodtak, csak a DK szavazott a fideszes törvénymódosítások ellen.

 

Valódi Hírek