Az Ungár-fiú megnevezte, ki az a 3 szocialista politikus, akinek „lehet helye a Fidesz utáni politikában”

Majd a Schmidt-ficsúr eldönti, kinek van joga politizálni!

Ungár Péter interjút adott a legfrissebb HVG-nek. Ebben a milliárdos örökösfiú kifejtette:

„Nem lehet mindent a Fideszre fogni, a médiatúlsúlyra, az egyenlőtlen választási rendszerre, a csalásokra.”

Ungár szerint ha a következő önkormányzati választáson le akarják váltani a Fideszt, „a Jobbikkal elengedhetetlen a koordináció”, hosszú távon pedig „a választót meglehetősen frusztráló ellenzéki pártstruktúrát le kell tisztítani”.

Azzal kapcsolatban, hogy az LMP-ben vizsgálatot kezdeményeztek Ungár ellen, amiért közös cégben ül a Mészáros Lőrinc-közeli Takarékbankkal, azt mondta: nem akarja eladni a tulajdonrészét a BIF-ben.

Korábban még úgy nyilatkozott: „Folyamatosan gondolkozom a helyzetről, amit ez a vagyontárgy jelent.”

Ungár Péter megdicsért három MSZP-s politikust, akiknek szerinte

„helyük lehet a Fidesz utáni politikában is”.

Mészáros Lőrinc üzlettársa szerint ilyen a szombathelyi szocialista Nemény András, illetve Molnár Zsolt és Hiller István.

Végül mutatjuk a legnépszerűbb kommentet az erről szóló 444-es cikk alatt:

Valódi Hírek