Istentelen pénzt vert el agymosásra Rogán „propagandaminisztériuma”

Szerencsére ez a pénz sem a lerohasztott állami kórházaknál vagy a kilakoltatott magyar családoknál landolt.

Az agymosásra elvert adómilliárdokat a 24.hu összesítette legfrissebb cikkében.

Eszerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) legutóbb júniusban kötött 25 milliárd forintos keretszerződést és ebből

18,7 milliárd forintnyi

megbízást már ki is osztottak.

A legtöbbet, 5,9 milliárd forintot a Sargentini-jelentés ellen fellépő, szeptemberben indított kampányra szánták.

A legnagyobb tételek között ezt követi a Magyar Turisztikai Ügynökség 4,5 milliárdos, illetve az Államadósságkezelő Központ 1,4 milliárd forintos megbízása.

2014 óta minden állami kommunikációs megbízást a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó NKH-n keresztül bonyolítanak. A rendszer lényege, hogy az olyan nagy állami tulajdonú cégek, mint a Magyar Posta, a MÁV vagy a Magyar Turisztikai Ügynökség nem írhatnak ki saját közbeszerzést, a szükséges kommunikációs feladatokra a NKH talál ügynökségeket.

A hivatalos magyarázat szerint a központosításra a költséghatékonyság miatt volt szükség, ehhez képest tavaly minden eddiginél több pénzt, több mint 66 milliárd forintot osztott ki a kormány propagandacélokra.

További részletek a 24.hu cikkében.

S hogy milyen alkotások születtek ebből a gigantikus összegből? Például ilyenek:

Friss: Megjelent Orbánék első agymosó kisfilmje Sargentiniről – Mutatjuk!

 

Valódi Hírek