DK: Orbánék megint lopni akarnak, ezért kellett kinyírni a lakáspénztárakat

A Fidesz-kormány bűncselekményt követ el több százezer családdal szemben – reagált Gréczy Zsolt.

Beszámoltunk róla: a fideszes többség viharsebességgel verte át a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetését a Parlamenten.

A fideszes Bánki Erik hétfői előterjesztését kedden (érdemi vita nélkül) meg is szavazta a Parlament. Már csak Áder János aláírására vár, és akár szerdától hatályos lehet az új törvény.

A bankokban megindult a végső roham, egymás sarkát tapossák az emberek (képek itt).

A Demokratikus Koalíció szerint a lakás-takarékpénztárak kivégzése bűncselekmény azokkal szemben, akik úgy gondolták, hogy lehet tisztességesen gyarapodni, érdemes félretenni egy kis pénzt – közölte Gréczy Zsolt.

Az emberek hétfőn és kedden is szavaztak az ügyben, mert sorban állnak, hogy még utoljára szerződést köthessenek – tette hozzá.

A DK frakciószóvivője elmondta: Orbánék intézkedése kiszámíthatatlanná teszi a jövőt több százezer család számára.

Gréczy Zsolt szerint két oka lehet a gyorsaságnak:

oligarchák kerülnek újabb lopási helyzetbe vagy a költségvetési hiány egy részét akarjak betapasztani.

Kapcsolódó cikkeink:

Egymás nyakán taposnak az emberek, pár óra van hátra a lakástakarékok kinyírásáig (+fotók)

Ehhez pofa kell: Egy pécsi KDNP-snél még lehet lakástakarékot kötni az utolsó pillanatban (+képernyőkép)

.

Valódi Hírek