Inotai András: Fizikai népirtás folyik Magyarországon!

A közgazdászprofesszor szerint túlmentünk azon a határon, ahonnan vissza lehetne térni a „helyes útra”.

A kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokat, miközben a 21. században nyitott, szolidáris, a világot megértő társadalomra lenne szükség – nyilatkozta Inotai András közgazdászprofesszor a 168 Órának.

Hozzátette: nem ismer olyan magyar kormányt, beleértve az ötvenes évek első felében működőket sem, amelyekben ilyen mértékben dominált volna a bunkóság.

Inotai elmondta: szerinte már nem csak szellemi, de bizonyos értelemben fizikai népirtás is folyik Magyarországon.

Egyre több embert üldöz külföldre a rendszer, miközben a feszültségeket egyelőre elrejti, hogy látszólag pörög a magyar gazdaság, de mivel a növekedés főleg külső forrásokra támaszkodik, nem pedig a javuló versenyképességre, ezért ez bármikor megroppanhat – hangsúlyozta.

Inotai András

Olyan emberek vannak döntési pozícióban akiknek fogalmuk sincs arról, hogy néz ki a világ. Van egy rendkívül provinciális beállítottságuk, ami részben urizáló, részben a másképp gondolkodókat elnyomó, sőt kiátkozó magatartással próbálnak kompenzálni – mondta Inotai.

A közgazdászprofesszor szerint aki tud, az elmegy az országból. Aki marad, az legfeljebb a túlélésre játszik.

A populizmus félelmekre épít és az értelmet kizárja a képletből – mondta. Arra a kérdésre, hogy a populizmus az ellen is fordulhat-e aki gyakorolja, Inotai azt válaszolta,

a gyűlöletnek mindig van aktuális tárgya, ami bármikor változhat, és ha elég mélyen van elültetve, akkor a megmételyezett társadalom automatikusan fogja keresni a gyűlölet következő tárgyát.

Inotai úgy gondolja: Magyarországot egyre több gazdasági és társadalmi feszültség szorítja, és már túlmentünk azon a határon, ahonnan az igen jelentős anyagi, erkölcsi, és társadalmi költségek nélkül vissza lehetne térni a “helyes útra”.

Az emberek túlnyomó része álomvilágban, egyfajta Potemkin-faluban él – tette hozzá.

Valódi Hírek