Matolcsy Ádám haverjai 350 millió forint európai uniós pénzből építenek sörfőzdét

Harácsol a fideszes pereputty: a magyar embereknek szánt uniós pénzt is ők osztják el egymás között.

A legfrissebb Magyar Narancs szellőztette meg, hogy 2017 elején bejegyeztek egy Hübris Projekt Kft. nevű céget, amely most ősszel rögtön

350 millió forintos uniós támogatást kapott

sörfőző üzemek berendezésére.

A pályázati szöveg alapján 2000 literes kapacitású sörfőzde létesülhet majd, amivel akár évi 6000 hektoliter sört is lehet majd főzni.

A Hübris papíron az F Trans Kft. tulajdonában van, amely Farkas Tímea szüleinek érdekeltsége. Farkas Tímea a lap szerint több szálon kötődik Matolcsy Ádámhoz (Matolcsy György fia, egyben az Origo tulajdonosa) valamint a VS-t alapító Száraz Istvánhoz és köreikhez.

Matolcsy Ádám bulikázik, fotó: 444.hu

A Hübris egy olyan balatonakarattyai címen van bejegyezve, ami a Száraz-féle Frank Digital kreatív ügynökség tulajdona, és a cég korábban Matolcsy Ádámtól bérelt egy 2,7 hektáros területet.

Honlapja szerint a Frank Digital elsősorban baráti megrendelésekből és közbeszerzésekből él: dolgoztak a Magyar Nemzeti Banknak, és a Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás tulajdonában lévő MKB-nak.

A Frank 230 milliót kapott az ’56-os emlékév büdzséjéből, de népszerűsítették a budapesti olimpiát is – írja a lap.

Az ifjabb Matolcsyhoz köthető beruházások további részleteiről itt, vagy a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatsz bővebben.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Valódi Hírek