Nem mehetnek be az öltözőbe a sportolók a milliárdokért felújított Komjádi uszodában

Hiába tettek bele 3,8 milliárd forintot az uszoda felújításába, valamit csak sikerült elszúrni, szokás szerint.

Két hónapja nem használhatják rendeltetésszerűen az öltözőket a sportolók, edzők, de még a működtető személyzet sem a Komjádiban – írja a 24.hu.

Ennek oka, hogy a nem kevés pénzt felemésztő beléptetőrendszert nem egészen az igényekre szabták.

A karszalagos rendszer ugyanis remekül működik rekreációs uszodák, strandok esetén: egy karpánttal lehet belépni az uszodába és az szolgál a szekrények nyitásához, zárásához is. Ám a sportolók jellemzően csapatban közlekednek, nem maguk vásárolják a jegyet, hanem a klub, ami aztán a hónap végén elszámol.

Az üzemeltető cég viszont két hónap alatt nem készítette el azokat a kártyákat, amivel egyszerre több gyereket is be lehetne léptetni és biztosítaná az uszoda és az egyesület közti elszámolást is. Így most gyerekek és felnőttek (például az Európa-bajnokságra készülő Gyurta Dániel és Kapás Boglárka) egyaránt a lelátón öltöznek, otthagyják a cuccukat is.

Külön vicces, hogy a klubok egyelőre úgy jutnak be, hogy a biztonságiak a vészkijáraton beengedik őket és füzetbe vezetik, melyik klub nevében hányan léptek az uszodába.

Kifelé pedig a biztonságiak egyesével csempészik ki a sportolókat a vészkijáraton. Az üzemeltető cég hihetetlen arroganciával reagált az újságírók érdeklődésére:

„Mi köze a sajtónak ahhoz, hogyan működik a rendszer?”

Valódi Hírek