Gyorshír: Kirúgták az ELTE dékánját – Egyet találhatsz, hogy miért

A Marton- és a Kerényi-üggyel nincs vége: ömlik ki a fekália a szekrényből. Az ELTE dékánja is csúnyán visszaélhetett a hatalmával.

Pár napja kezdett keringeni az interneten a történet az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar dékánjáról (nem mellesleg ez az a kar, amelynek a gólyatáborában az elhíresült erőszak történt). Ott azt írta egy anonim posztoló,

„Nettó … fizuért tűrtem, hogy zaklasson, fogdosson, nyalogasson. Akárhányszor kértem segítséget, engem hibáztattak, mert miért nem rúgtam tökön, satöbbi. Azért, mert ő a dékán”

Ezt követően tett bejelentést a kar Dékáni Hivatalának egyik munkatársa, vagyis Mikonya György beosztottja arról, hogy a dékán visszaél a hatalmával.

Az egyetem etikai vizsgálatot kezdeményezett, és bár pontos név nem szerepel sehol, de a hvg.hu több forrásból úgy értesült: Mikonya György ellen folytatták az eljárást.

Mikonya György

A feltevést erősíti, hogy reggel óta Mikonya helyett megbízott dékánként már Márkus Éva van megnevezve a honlapon, aki a tudományos ügyek dékánhelyettese is.

Az egyetem közleményt adott ki, amelyben azt írják:

„A folyamatos és megengedhetetlen testi közeledés, a szexuális tartalmú verbális és fizikai megnyilvánulások (anélkül is, hogy azok kifejezetten erőszakosak lettek volna) a panaszosban félelmet és szégyenérzetet kelthettek.(…)

Az ELTE Központi Etikai Bizottsága a legsúlyosabb etikai szankciókat alkalmazta a panaszolttal szemben. Az ELTE rektora pedig munkáltatói jogkörében eljárva, azonnali hatállyal megszüntette a vezető státuszú oktató közalkalmazotti jogviszonyát.”

Az ELTE több női dolgozója, oktatók is beszámoltak a dékán gusztustalan közeledéséről: egy tanárnak egyszer úgy kellett az agresszort lelöknie magáról, amikor egy díványon leteperte. Arról beszélt, hogy őt éveken keresztül zaklatta az egyetem egyik vezetője, visszaélve hatalmával.

„Folyamatosak a nyúlkálások, a hatalmát éreztető beszólások és az ellentmondást nem tűrő közeledés. Ráadásul annyira behálóz és nem engedi, hogy szabadulj tőle, hogy egy idő után azt érzed, nincs esélyed, ő győzött”

– mondta a hvg-nek egy áldozat.

A diákok is félelemmel nyilatkoztak a professzorról, egyikük azt mondta: csodálkozik, hogy csak most indult vizsgálat, neki a nővére is a karon tanult már, „tartottam is egy kicsit, amikor elkezdtem ide járni, de a dékán elsősorban nem a hallgatókra megy rá.”

Érdekes adalék, hogy márciusban az ELTE Online oldalán megjelent egy cikk, amiben ismertettek egy előző évi, 4500 diák megkérdezésével végzett kutatást. Ebből kiderül: a megkérdezett női hallgatók 10 százaléka, míg a férfiak 8 százaléka élt már át visszaélést / nem kívánt közeledést az egyetemi évei megkezdése óta.

Valódi Hírek