Előbújt a politikai hulla Medgyessy, és akkora baromságokat beszél, hogy sírni kezd a Mária-szobor

Az Index előszedte a 2004-ben megbukott Medgyessyt, hogy megdicsérje Orbánt és zavart keltsen az ellenzéki oldalon.

Medgyessy egy Indexnek adott keddi interjújában megdicséri Orbánt, hogy milyen jól ráérez a nép akaratára. Szerinte ezt testesíti meg a migránsozás és az éhbérért való közmunka, amiket Megyó külön kiemel, mint pozitív példákat.

A volt besúgó szerint a 2018-as választásokat a Fidesz fogja megnyerni abszolút többséggel, és ez szerinte Orbán érdeme és az ellenzék kudarca.

Medgyessy szerint az ellenzéknek „nincs olyan arca, aki mellé oda lehet állni, akitől inkább vennék használt autót, mint Orbántól.”

Értsd: Medgyessy inkább Orbántól venne használt autót, mint az ellenzéktől.

Medgyessy kitüntetést vesz át Szijjártó Pétertől 2015-ben

Az interjú azon részén már sírva röhögtünk, ahol Medgyessy nevezte középszernek az ellenzék mai vezetőit. Medgyessy.

A volt III/II-es tiszt egyvalakit lát, aki szerinte nem középszerű az ellenzéki oldalon, ez Szél Bernadett. Azt is elmondta, az LMP a baloldalhoz húzó fiatalokat meg tudja szólítani, de az MSZP-vel szimpatizáló nyugdíjasokat nem.

Medgyessy Botkáról szólva annyit mondott: azt hitte, több kitartás van benne, majd azzal riogatott, hogy Gyurcsány fel akarja zabálni a szocialista pártot.

A szürreális interjú végén megtudtuk, hogy a baloldalnak szerinte össze kellene fognia a Jobbikkal:

„A politikában annyiféle fordulat van. Bajcsy-Zsilinszky Endre is fordult egyet, aztán most milyen nagy embernek tartjuk. Nem ízlés kérdése, hogy a baloldalnak tetszik-e a Jobbik. Vannak olyan történelmi helyzetek, amelyek mindent felülírnak.”

Hogy a baloldal hogy fogadná el Vona Gábort miniszterelnöknek, vagy a jobbikosok egy baloldali miniszterelnököt, arra nem tudott válaszolni.

Valódi Hírek