Egy 19 éves srác számon kéri Orbánon, miért vett el 90 milliót a gyermekvédelemtől

Nyáron robbant a hír (mi is megírtuk), hogy Orbán Viktor több mint 90 millió forintot csoportosított át a szociális és gyermekvédelmi dolgozók pótlékából a versenysportba.

A kormányhatározat először sporttámogatásról szólt, aztán kiderült: konkrétan bicikliversenyre költik a pénzt.

Ez háborította fel Horváth Leont, aki évekig pereskedett a gyámhivatallal, mert jogtalanul dugták speciális otthonba. A bíróság végül neki adott igazat – írja az Abcúg.hu.

Horváth Leon / fotó: Magócsi Márton, Abcúg

Leon most levélben kéri számon a miniszterelnököt:

“Tudjuk, hogy a gyermekotthonok dolgozói veszélyesen kevesen vannak, és sok esetben a szakképzettségük sem megfelelő. Az ő béremelésükre szánt összeget képes átcsoportosítani holmi versenypálya megépítésére? Értem én, hogy a sport fontos, de ennyire?

Jól tudom, milyen az, ha egy hozzá nem értőt vonnak be a gyermekvédelmi munkába. Társaim és magam is tapasztaltam, amikor egy közmunkás egy pár hónapos tanfolyam elvégzése után felügyelhetett ránk, és nem telt el olyan sok idő, hogy megérezzük ennek a hátrányát” – írja.

A tizenkilenc éves fiú a levélben beszámol a bírósági ügyéről is, és reméli, hogy Orbán Viktor apaként képes lesz átérezni a helyzet súlyosságát. Ezért is szeretne személyesen beszélni vele a gyermekvédelem helyzetéről és arról, hogy mit tehetne a kormány a pénzek elvonása helyett.

“Tegyen eleget ezen kérésemnek, és ne rázzon le, ne irányítson át még vagy százhúsz emberhez!”

Leont tavaly már fogadták az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Akkor azzal a tapasztalattal távozott, hogy bár mindenki kedves és mosolygós volt, érdemi választ nem kapott, még csak le se jegyezték, amit írt.

Hollik István egyébként rendkívül bicskanyitogató stílusban magyarázta, miért vonták el a 90 milliót. Az erről készült videót itt nézheted meg, ha alacsony a vérnyomásod.

Oszd meg cikkünket kedvenc ellenzéki csoportjaidban is, hogy sokakhoz eljusson!