„Ön nem fél a börtöntől?” – Így menekült a tolvaj Farkas Flórián a kamerák elől (+videó!)

Szombat délután a Lungo Drom újraválasztotta elnökéül a köztörvényes Farkas Flóriánt.

A Kisújszálláson tartott tisztújító kongresszuson ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag választották meg újabb öt évre Farkast a küldöttek.

Ahogy megírtuk: a Fidesz pár hete megújította a botrányos roma szervezettel a választási együttműködését, a papírokat akkor maga Kövér László írta alá.

Mindezt úgy, hogy a korábban szintén Farkas Flórián vezette ORÖ ellen rengeteg nyomozás zajlik: többek között hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódnak a hatóságok.

Legutóbb az derült ki: Farkas közpénzből segélyezte a rokonait, 228 millió forint párolgott el. (erről itt olvashatsz bővebben).

Az N1 tévé ott volt a szombati kongresszuson Kisújszálláson, ahol mind a bűnöző Farkas Flórián, mind a „küldöttek” szabályosan menekültek az újságírók elől.

Bicskanyitogató videó:


.
Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek