Bréking: Eladták az Indexet

Simicska-közelbe került a hírportál, de a habonyizálódást sikerült elkerülni.

Alapítványi tulajdonba került az Index.hu Zrt. 100%-os tulajdoni hányada csütörtökön, miután a Magyar Nemzetben és a HírTv-ben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. a 2014 februárjában kötött megállapodása alapján opciós jogát érvényesítette, és az így szerzett tulajdonát a „Magyar Fejlődésért Alapítványra” ruházta át – erről az Index.hu-n megjelent közleményben tájékoztattak.

Azt írják:

az alapítványi tulajdonszerzés célja, hogy az Index.hu internetes portál

vezető piaci pozíciója, minőségi tartalomgyártó tevékenysége, függetlensége, valamint minél szélesebb társadalmi elérése a továbbiakban is biztosított legyen.

Közölték: a tulajdonosváltással egyidőben az Index.hu Zrt. jelenlegi igazgatósági tagjai lemondtak tisztségükről, és az új 100%-os tulajdonos „Magyar Fejlődésért Alapítvány” új igazgatósági tagokat nevezett ki határozatlan időtartamra dr. Bodolai László ügyvéd, dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd és Kereszty Gábor közgazdász személyében, akik maguk közül az Igazgatóság elnökévé dr. Bodolai Lászlót választották.

Frissítés:

Az első benyomások szerint sikerült elkerülni a legrosszabbat, a lap habonyizálódását. Az alapítvány igazgatósági elnöke, Dr. Bodolai László közel 20 éve az Index ügyvédje, megbízható szakember. A másik igazgatósági tag, Kereszty Gábor közgazdász két évtizedes múlttal rendelkezik a médiában, Dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd pedig Simicska Lajos unokaöccse, és a vállalkozó olyan cégeinél dolgozott korábban, mint a Közgép, a Mahír vagy a ClassFM.

Valódi Hírek