Uram, irgalmazz, ez a nő akarja ellenőrizni Jordán Tamást!

Mint megírtuk, a szombathelyi városháza tegnap végül nagy többséggel bizalmat szavazott Jordán Tamásnak, aki 2018. októberéig vezetheti tovább az általa alapított Weöres Sándor Színházat.

A döntéshez kapcsolódó vitában az egyik Fidesz-KDNP-s képviselő arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy Jordán előadásaiban időnként összekeverik az obszcenitást a modernséggel, a város alpolgármestere, Koczka Tibor pedig azt nehezményezte, hogy a színigazgató

beült a Hír TV-be, Kálmán Olga műsorába.

Volt egy harmadik fellépő is, bizonyos Tenki Mária, a helyi jogi bizottság fideszes elnöke, aki viszont azt helyezte kilátásba, hogy időnként ellátogat majd ellenőrzés céljából a próbákra és az előadásokra.

Ő az:

fotó: nyugat.hu

A 24.hu az eset után fantasztikus telefonbeszélgetést rögzített Tenkivel, hátha segít megérteni, mi a frászkarikát is akarnak ellenőrizni Jordánéknál.

Íme a beszélgetés legjobb része, kiragadva:

24.hu:  (…) “Értem. De akkor most önök ellenőrzés céljából ellátogatnak a próbákra és az előadásokra, és elbeszélgetnek a színészekkel?”

T. M. : “A szervezeti és működési szabályzat szerint a kulturális intézmények és gazdasági társaságok szakmai munkájának ellenőrzése és koordinálása a mi bizottságunk feladata. Ez egy 19 tagú önkormányzati bizottság és szeretne a helyszínen is tájékozódni a szakmai munkáról.

24.hu: “Biztos bennem van a hiba, de nem pontosan értem, hogy önnek mint a bizottság elnökének, aki egyébként jogász, milyen megítélése lehet a színház szakmai munkájáról.”

T. M.: “Ezalatt a színház szakmai munkáját kell érteni. A szakmai tevékenység egy fontos dolog a színházban!”

24.hu: “Definiálná mi a szakmai munka egy színházban?”

T. M: “Nyilvánvaló, hogy olyan szakmai tevékenységet kívánunk ellenőrizni, hogy mennyi a nézőszám. Vagy a bizottság a helyszínen megnézheti a színház szakmai munkáját. Ettől nem lehet egy bizottságot elzárni.”

Kéne egy önként jelentkező, aki viszont Tenki Mária szakmai munkáját kezdené el ellenőrizni.

(Címlapkép: Nyugat.hu)