Juhászék kokárdával együtt osztják a sípot a Múzeumnál

Újabb tiltó határozatot kézbesített a rendőrség Juhász Péternek, aki szokásához híven Facecook-videóban tudósít az ünnepi füttykoncert ötletére adott hatósági reakciókról:

“A rendőrökkel most már naponta találkozom az utcán, mert személyesen kézbesítik a tiltó határozatokat, miszerint március 15-én, a nemzeti ünnepen, a szólás- és sajtószabadság ünnepén nem lehet visszajelzést adni Orbánnak egy füttyszó keretében” – közölte az Együtt elnöke, miután másodszor is betiltották a Nemzeti Múzeum elé szervezett demonstrációjukat.

A rendőrség konkrétan a síposztást tiltotta meg, de ez, ahogy már megírtuk, törvényellenes. A tervezett tüntetés nem akadályozza a forgalmat és a népképviseleti szervek munkáját, tehát a rendőrség lépése jogtalan.

Juhász bejelentette, hogy a helyzetre való tekintettel kokárdát fognak osztani, de a kokárdákon lesz síp is, hiszen e két tárgy összeér, mert “egészen biztos, hogy

Petőfiék Orbánt kifütyülték volna.

mert ők sem gondolták volna, hogy állami kézben, oligarcháknál kellene koncentrálódnia a teljes magyar sajtónak”,  ahogy az manapság történik.