Botka tisztességtelen és gazdaságilag buta beszédet mondott

„Botka „miniszterelnök-jelölti” beszédéből egyetlen dolog következik: sem ő, sem a mögé álló MSZP nem gondolkodik kormányra kerülésben.

Botka beszédével nekem nem az a fő bajom, ahogy Gyurcsányt támadta. Ahogy egy szintre helyezte Orbánnal, az persze tisztességtelen dolog. Ha ezt egy LMP-s vagy Millás mondta, az csak tévedés volt, de ha MSZP-s, aki a párt aktív politikusa volt Gyurcsány miniszterelnöksége idején, az bizony tisztességtelen.

A fő bajom Botka beszédével mégis más, nevezetesen az, hogy az a hiedelem, hogy az oligarcháktól és a multiktól elvett pénz elegendő forrást biztosít mindenre: a bérek emelésére, az egészségügy és az oktatás rendbehozatalára stb. stb., butaság. (…)

Ez a beszéd nem megalapozza, hanem kizárja az összefogást az Orbán-rendszertől szintén szabadulni kívánó, de az ország jövőjéről másképpen gondolkodó pártokkal, választókkal. Persze, a DK-val végképp, de az Együttel, a Momával is. Botka nem is együttműködni akar velük, hanem elcsábítani a szavazóikat. Nem fog menni.”

Bauer Tamás (Facebook)