Drámai előadást tartott az ország egyik legfigyelemreméltóbb politikai elemzője.
Videó
Nem akar börtöntöltelékké válni az MSZP elítélt alelnöke, aki szerint az emberek arra vannak trenírozva, hogy a tüntetések végén hazamenjenek (NYF-videó)
Komjáthi Imre inkább árkot ás, de nem fizet.
Ki nem találnád, mi volt a legnagyobb gondja hat éve a Fidesz sajtósának – és ehhez képest hova jutottunk mára (NYF-videó)
Ehhez képest Pál fordulása maga az elvhűség.
“Hálával tartozunk a Fidesznek, hogy belepofozta a Jobbikot a demokráciába” (NYF-videó)
Az MSZP kongresszusán jártunk és feltettünk pár kínzó kérdést.
Sandokan, a Maláji Tigris örökbe fogadta Norbit, a budapesti szibériai tigrist (NYF-videó)
Kabir Bedi 35 év után újra Magyarországon.
Megkérdeztük Palkovics Lászlót, mit gondol, miként fog bevonulni a tudománytörténetbe (NYF-videó)
Nem gondolja, hogy rombolna.
Így vontak élőláncot az Akadémia köré: „Minden, ami ennél enyhébb, az most már kevés” (NYF-videó)
Lemondjon-e az MTA elnöke?
Még a villamos is csak lopakodni mert Orbán évértékelője alatt (NYF-videó)
Alig 300 méter majd’ két perc alatt.
Megkérdeztük a fideszeseket, mit szólnak a fekete kerítésükhöz: Milyen kerítés? (NYF-videó)
Nem igazán voltak kész válaszaik.
Friss: Így zárták le tüntetők a Lánchidat vasárnap reggel, Orbán lemondását követelik (NYF-videó)
A buszokat sem engedik át.
Itt a bejelentés: A pártlapból, kameránk előtt, egy aluljáróban tudta meg, hogy ő vezeti a kétfarkúak EP-listáját (NYF-videó)
Már most a strasbourgi parlamenti büfé áraira spekulálnak.
Végigbuszoztuk a Hatvan-Budapest vonalat a vonatkáosz első napján (NYF-videó)
Mától 10 hónapig pótlóbuszok közlekednek. Helyszíni videóriportunk.
Hogyan vernék le a Fidesz-zsarnokságot Budapesten? Megkérdeztük. (NYF-videó)
Exkluzív videóinterjúnk a két ellenzéki jelölttel, Horváth Csabával és Karácsony Gergellyel.
Véres polgárháborútól félti az országot a fideszes propagandista – Vitázik a Fidesz, 2. rész (NYF-videó)
A magyarok azért vagyonosabbak a nyugat-európaiaknál, mert ügyesen spórolnak, és további elképesztő állítások.
Soros, Brüsszel, migráns – Vitázik a Fidesz, 1. rész (NYF-videó)
Donáth Anna és Tordai Bence alaposan kiosztotta az őket Soros-ügynököző kormányszóvivőt és a propagandistát.
Karácsony Gergely elárulta nekünk, kire szavazott az előválasztáson (NYF-videó)
Kérdésünkre talányos választ adott a legesélyesebb jelölt.
Visszatér-e a parlamentbe az ellenzék a botrányos december után? (NYF-videó)
Megkérdeztük a pártokat.
Van ellenzéki képviselő, akiben komolyan felmerült, hogy Orbánék bebörtönzik (NYF-videó)
„Mindenre fel kell készülni” Orbán Viktor rendszerében.
Hadházyék azért nem szóltak a többi ellenzéki képviselőnek, mert attól tartottak, kiszivárog a tervük (NYF-videó)
Ezt a magyarázatot adták nekünk a magánakciójukra.
Gulyás Márton: Egyáltalán nem vagyok ellene a politikai hatalom megszerzésének, sőt! (NYF-videó)
Terveiről és a magyarországi kilátásokról beszélt nekünk az örökmozgó aktivista.
Ujhelyi István szerint is esélytelen a közös EP-lista, de ettől még tolni fogja az MSZP (NYF-videó)
Az elképzelés szerint is csak a választás másnapjáig tartana az összeborulás.
Összefogást, kemény ellenzéket és országos sztrájkot követelnek a tüntetők (NYF-videó)
A szombati demonstráció előtt kérdeztük a gyülekező embereket.
Íme, a tüntetés legmenőbb három perce: József Attila versére vonultak a tüntetők
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,…
„Minden attól függ, hogy elég elszántak vagyunk-e” – Interjú Hadházy Ákossal (NYF-videó)
Az emberekre is szükség van a változáshoz, mert a képviselők önmagukban kevesek.
„A fideszesek kívül-belül érezni fogják a törődést!” – Más politikát ígér 2019-től az ellenzék (NYF-videó)
Minden Parlamenten belüli és kívüli eszközt megragadnak mostantól – ígérik.