A DK frakciója nem vesz részt a parlament hétfői ülésen, amelynek idején a Momentum blokádot szervez.
„Szolidárisak vagyunk a Momentummal és a Parlament köré gyűlt emberekkel, ezért nem veszünk részt a mai parlamenti ülésen„
– írta a Demokratikus Koalíció (DK) frakciója hétfői közleményében.
A párt kijelentette, hogy az orbáni rendszerrel szemben állók csak egymásra számíthatnak. Kövér László házelnök pedig véleményük szerint a Fidesszel szemben álló magyarok politikai képviseletét akarja elhallgattatni.
Amikor Kövér László egy képviselőt büntet, mindenkit büntet
Azt írták, hogy az elmúlt 15 év világosan megmutatta, hogy az Orbán-rendszerrel szemben állók senki másra nem számíthatnak, csakis egymásra.
„Amikor Kövér László egy ellenzéki képviselőt büntet, akkor minden ellenzéki képviselőt büntet, és a Fidesszel szemben álló magyarok politikai képviseletét akarja elhallgattatni.
Mi baloldaliak vagyunk, és baloldalinak lenni nem divat kérdése. Mi nem felejtjük, hogy közös a haza, közös a felelősség, és közös az a küzdelem is, amit egy szabad, igazságos, európai Magyarországért vívunk”
– jelentették ki. Hozzátették, a DK szolidáris a Momentum frakciójával és a Parlament köré gyűlt emberekkel.
A DK képviselői ezért nem vesznek részt a hétfői parlamenti ülésen.
Beszámoltunk róla, hogy szigorú büntetést szabott ki Kövér László a Momentum öt képviselőjére és Hadházy Ákos, miután füstgyertyával tiltakoztak a Pride betiltását célzó törvénymódosítás ellen az Országgyűlésben. A házelnök összesen 82 millió forintos pénzbüntetést rótt ki, és az érintett képviselőket 6-12 ülésnapra kitiltotta a Parlamentből.
Varju László eskütételén ott lesznek
A DK frakciója közleményében felhívta a figyelmet, hogy Varju László hétfői eskütételén természetesen jelen lesznek.
Azt írták, Varju az Orbán-rendszer elleni harc egyik legeredményesebb ellenzéki politikusaként megérdemli, hogy ott legyenek mellette, amikor átveszi a Fidesz újabb, harmadszori legyőzése után járó parlamenti mandátumát.
Megírtuk, hogy Varju László ellen még 2018-ban indult eljárás, miután az MTVA székházában a rabszolgatörvény elleni tiltakozásul egy kiáltványt szeretett volna beolvasni képviselőtársaival együtt.
Ám az MTVA biztonsági őrei földre teperték. Később a Fidesz megpróbálta úgy beállítani az eseményeket, mintha a képviselő követett volna el erőszakot. Varju Lászlót azóta elítélték, a biztonsági őröket felmentették. Végül a Kúria a DK országgyűlési képviselőjét pénzbüntetésre ítélte egy politikailag motivált koncepciós eljárásban.
A képviselő nem várta meg, míg a Parlament fideszes többsége megfosztja mandátumától, hanem lemondott, így a budapesti választókerületben időközi választást írtak ki március végére. A DK politikusa újrázott: fölényesen győzött a kormánypártok jelöltjével szemben.
Kapcsolódó:
Ez benne lesz a történelemkönyvekben: Nézd, mit tett Kövér László!