Dodikot elítélték, de fellebbezett.
A VSquare oknyomozó portál szerint a közös gyakorlatozás és kiképzés csak fedősztori volt, a Terrorelhárítási Központ (TEK) hetven kommandósának feladata
Milorad Dodik letartóztatásának megakadályozása és a boszniai Szerb Köztársaság elnökének kimenekítése lett volna
– írta a 444.hu a VSquare cikke nyomán.
Megírtuk, hogy Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke a helyi sajtó szerint azt állította, hogy a magyar Terrorelhárítási Központ 300 embere utazott Boszniába a Republika Srpska területére, hogy ott gyakorlatozzanak. Dodik éppen aznap jelentette ezt be, amikor a bosznia-hercegovinai bíróságon ítélet született az ügyében.
A magyar kormánnyal is jó viszonyt ápoló politikust
első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság.
Dodikot egy év börtönre ítélték és 6 évre eltiltották közhivatal viselésétől. A TEK sajtóosztálya elismerte, hogy egy 70 fős csoport kiképzési céllal érkezett a boszniai Szerb Köztársaságba.
Kapcsolódó: Mi folyik itt? Orbán katonai repülőt küldött az elítélt haverjának a szomszédba
Végül nem került sor az akcióra
A portál információi szerint a TEK vezetőinek azután lett kiadva a feladat, hogy Dodik februárban Orbánnál járt a Karmelitában. Azt írták, az akcióra végül nem került sor.
Egyrészt azért, mert Dodik fellebbezett, így a jogerős ítélet megszületéséig nem fenyegeti börtön. Másrészt a tervről tudomást szerzett Horvátország és az Egyesült Államok is. Washington állítólag megüzente a TEK-nek:
ha végrehajtják a szöktetést, kizárják a szervezetet az összes nemzetközi együttműködésből.
A VSquare információi szerint a TEK négy operatív és egy felderítőegységet, mintegy hetven embert küldött Banja Lukába. A portál megkeresésére sem a TEK, sem a magyar kormány nem válaszolt. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nem kívánt nyilatkozni.
Hasonszőrű barátokat válogat magának Orbán
Bosznia-Hercegovina a daytoni békemegállapodás értelmében két részből áll. A Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból. Milorad Dodik az utóbbi évtizedekben többször is kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina államként működésképtelen. Szerinte a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia.
2023-ban azért emeltek vádat ellene, mert nem volt hajlandó végrehajtani a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A magyar kormánnyal is jó viszonyt ápoló politikust
első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság.
Dodikot egy év börtönre ítélték és 6 évre eltiltották közhivatal viselésétől.
A magyar miniszterelnökkel szemben az amerikai külügy üdvözölte az elmarasztaló ítéletet, az erről szóló közleményben Washington leszögezte: határozottan elítélnek minden olyan akciót, ami veszélyezteti a térség a biztonságát és a stabilitását – írta a portál.
Kitört a nemzetközi botrány
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külügyi államtitkár az elmúlt hetekben deklarálta, hogy
a magyar fél konfliktus esetén beavatkozna a boszniai eseményekbe (?).
Végül a bosnyák védelmi miniszter megtiltotta egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában.
Zukan Helez szerint egyelőre tisztázatlan, miért akart a repülőgép Banja Lukában landolni, ám úgy véli, hogy a magyar speciális terrorellenes egység 70 fős kontingensének boszniai jelenléte
„mindenképpen aggasztó jel„.
„Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a magyar katonai repülőgép érkezésének célja az volt, hogy valamilyen formában támogatást nyújtson Milorad Dodiknak és az őt körülvevő körnek
Bosznia-Hercegovina destabilizálásában”
– fogalmazott, hozzátéve, döntése miatt az elmúlt három napban „óriási nyomásnak volt kitéve„.
A boszniai központi kormányzat jelezte, hogy kezdeményezik a magyar erők Bosznia-Hercegovinából történő kivonását, mivel
a magyar fél mindent megtesz, hogy beavatkozhasson az ország belpolitikájába (!).
Kapcsolódó:
Itt a vége? Hazaküldhetik a magyar katonákat a szomszédból, miután kiverték a biztosítékot Orbánék
Most érkezett: Kiderült, miért kell Szarajevóba rohannia Orbán Viktornak