Botrány az iskolákban: Több ezer forintos szekrénypénzt kér a diákok mobiljának tárolásáért több intézmény

Jogellenesen szednek az iskolák anyagi hozzájárulást a diákoktól „szekrénypénz” néven.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint

jogellenes, ha az iskola pénzt kér a mobiltelefonok tárolásáért,

akkor is, ha külső szolgáltatótól bérlik a szekrényeket – írta meg a nepszava.hu.

Letéti díjat szednek az iskolák, a szekrénypénz a mobilok tárolásához kell

Február 23-án a nyíregyházi Zay Anna Technikum és Kollégium egyik végzős diákja hívta fel a figyelmet közösségi oldalán arra, hogy

az iskolában kötelező, ötezer forintos letéti díjat kérnek a tanulóktól.

Mindezt azért, hogy kulccsal zárható szekrényekben tárolhassák mobiltelefonjaikat. Egy tavaly bevezetett kormányrendelet miatt ugyanis már nem tarthatják maguknál azokat a tanítási idő alatt.

A portál megkeresésére a technikum vezetősége, illetve az iskola fenntartója nem reagált.

Jogellenesen működött a rendszer Nyíregyházán

A Nemzeti Szakképzési Centrum viszont, amint értesült az esetről, azonnal megszüntette a letétdíjas rendszert.

Ezt az eredeti posztot író tanuló is megerősítette, aki újfent a közösségi oldalán írt arról, hogy február 25-e óta nem kell fizetniük.

A portál úgy tudja, a nyíregyházi eset nem egyedi. Van, ahol háromezer forintos kauciót illetve háromezer forintos bérleti díjat kell fizetniük a tanulóknak a zárt szekrényért. Akad olyan intézmény is, ahol csak ezer forintot kérnek a szekrények használatáért.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője azt mondta, hogy

az intézményeknek nincs joga arra, hogy szekrénybélésre kötelezzék a diákokat.

Akkor sem, ha külsős cégtől bérlik azokat.

Nem vihetnek be mobiltelefont az órára

A 2025-ös tanévtől kezdve a diákoknak le kell adniuk a mobiljukat az iskolában

– erről rendelkezett egy augusztusi kormányrendelet. Ennek a technikai megvalósítása sok kérdést vetett fel és botrányoktól sem volt mentes.

A tanév rögtön azzal kezdődött, hogy kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mivel az intézmény korábban jelezte: ők nem fogják elvenni a mobilokat a gyerekektől.

Kapcsolódó:

Mi folyik itt? Kirúgták a gimnáziumi igazgatót, aki nemet mondott Pintérék parancsára

Valódi Hírek