Szörnyen romlott a kilátás 2010 óta: Az EU-ban nálunk vannak a legdrámaibb helyzetben a fiatalok (+ábra)

Magyarországon 2010 és 2024 között 230 százalékkal nőttek a lakásárak. Az Eurostat adatai szerint ezzel holtversenyben az észtekkel nálunk volt a legnagyobb árnövekedés.

Magyarországon és Észtországban is 230 százalékkal nőtt az ingatlanok ára 2010 és 2024 között. Ebben a két országban szabadultak el leginkább a lakásárak – derült ki az Eurostat pénteken közzétett statisztikáiból.

Lakásárak növekedése az EU-ban 2010 és 2024 között az Eurostat adatai szerint

Forrás Eurostat

Az ábrán lilával látható a lakásárak növekedése, kékkel pedig a bérleti díjak emelkedése.

Mint látható, az ingatlanárak kiugróan nagy mértékben emelkedtek meg nálunk és az észteknél. A régió országai közül Csehországban 135 százalékkal, Lengyelországban, Szlovákiában, Horvátországban és Szlovéniában viszont mind 100 százalék alatti volt az árnövekedés.

Romániában csupán 30 százalékkal mentek fel az ingatlanok árai.

Az albérletárak tekintetében ugyan nem vagyunk az „elsők”, de itt is a negyedik legrosszabb Magyarországon volt a helyzet. Észotrszágban 216, Litvániában 183, Írországban 109,

hazánkban pedig 108 százalékkal került többe a lakások bérlése 2024-ben, mint 2010-ben.

Korábban már írtunk arról, hogy olyan brutálisan mennek fel a nagyobb magyar városok belső részein az ingatlanok árai, hogy lényegileg

lehetetlen a fiatalok számára a saját lakás megszerzése.

Valódi Hírek