Előadás közben lett rosszul a főszereplő: Félbeszakadt a Pesti Színház előadása

Bővebb részleteket nem közöltek.

Baleset miatt megszakították a Pesti Színház előadását

December 17-én este félbeszakadt a Pesti Színház Az imposztor című előadása. A darabot már az első felvonás után megszakították az előadáson. Ezt Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója jelentette be a nézőknek. Úgy tudni, mentő is érkezett a helyszínre, de pontosabb részleteket egyelőre nem lehet tudni.

Az imposztor című darabot december 7-én mutatták be. A Kern András főszereplésével játszódó előadás humoros formában mutatja be azt a kettősséget, amely a színházi világ varázsát és egyben kiszolgáltatottságát is adja.

A Vígszínház vonatkozó Facebook-bejegyzését alább közöljük:

„Sajnálattal tájékoztatjuk nézőinket, hogy a ma esti (2024. december 17.) Az imposztor című előadásunk a Pesti Színházban egészségügyi okokból az első felvonás után félbeszakadt.

Az előadás pótlásával kapcsolatban később tudunk tájékoztatást adni.

Megértésüket előre is nagyon köszönjük!”

A bejegyzés alatti kommentek alapján úgy tűnik,

Kern András lett rosszul a szünetben, emiatt szakadt félbe az előadás.

Hivatalosan ugyanakkor semmilyen információt nem erősített meg a színház, így azt sem lehet tudni, hogy van jelenleg a művész.

(Vígszínház/Facebook)

Valódi Hírek