Nem várt fordulat jött az október 23-ai merényletkísérlet ügyében (+videó)

Új hírek jöttek az október 23-ai merényletkísérlet után.

Beszámoltunk róla, hogy az amerikai hírszerzés egy tervezett fegyveres akcióról figyelmeztette a magyar hatóságokat, ezért szombaton 6 fiatalt tartóztattak le Budapesten egy pesti söröző előtt. A Kormányzati Tájékoztatási Központ a kezdeti hallgatás után végül megerősítette a hírt. Hozzátették, hogy a gyanúsítottak fegyverek beszerzését is tervezték és védett személyek ellen készültek akcióra.

Egy nagykorú van közöttük

Az ügyben a bíróság egy embert letartóztatott, emellett több gyanúsított is van. Információk szerint azonban az ügy érintettjei

„súlytalannak tűnő figurák, brahiból keverhették magukat bajba”

írta a Telex. Azt is hangsúlyozták, hogy eddig arról nincs információ, milyen motivációval rendelkeztek a résztvevők a fegyveres akció szervezésére.

Az előállított fiatalok közül mindössze egy nagykorú,

őt már szombaton őrizetbe vették és le is tartóztatták. A bíró a fiatal férfit nem a börtönbe, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldte. Az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsítják. A fiatalok elfogásakor egyértelművé vált, hogy éles fegyver egyiküknél sem volt.

Videón látszik az elfogás

A rajtaütést a XVI. kerületi Legenda Bowling Club térfigyelő kamerája is rögzítette. Ezen videón látható, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai elfogják a meglepett gyanúsított fiatalokat.

A felvételen az látszik, hogy a Veres Péter úti klubbal szemben egy civil rendőrségi kisbusz áll meg. Amikor a fiatalok a busz mellé érnek, szirénázás közben több civil ruhás rendőr is ráront legalább két emberre.

A térfigyelő kamera felvétele eljutott a 24.hu-hoz, a videót »»ITT«« nézheted meg az elfogásról.

Megszólalt a Legenda is

A Legenda klub a Facebook-oldalán közölte, hogy a rajtaütés nem a Legenda Sörfőzde Centerben történt, hanem az onnan három kilométerre levő Legenda Bowling Club közelében. Az elfogott fiatalok külföldiek, valószínüleg belgák, akik a HÉV felől tartottak a Nógrádverőce utcán. Hangsúlyozzák, hogy a fiatalok nem a vendéglátóipari egység vendégei voltak, és a rendőrség emberei sem jártak a Legendában.

Mint írták, a téves információk kárt okoztak a kocsmának, többen lemondták hétvégi foglalásaikat, és ártott a söröző jó hírnevének is.

A bejegyzést itt nézheted meg:

(Legenda Sörfőzde Center/Facebook)

Valódi Hírek