Drámai hír jött a nemzeti ünnepre fegyveres akciót szervező férfiről

Megszólalt a főügyészség is a fegyveres merénylet felbujtójáról.

Megírtuk, hogy fegyveres merényletre készült egy fiatalokból álló banda az október 23-i nemzeti ünnepen. Az amerikai hírszerzés figyelmeztette a magyar hatóságokat, akik rajtaüttek a fiatalokon.

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, aki előkészítette az akciót.

A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden kiadott közleményében azt írták, a nyomozási bíró elrendelte a férfi letartóztatását. Ezt november 22-ig végre kell hajtani, ugyanakkor a férfit

elmegyógyintézetbe kell zárni.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn erősítette meg, hogy az amerikai titkosszolgálattól kapták az információt a szervezkedő fiatalokról.

Őket egyébként a XVI. kerületben lévő, Legenda nevű sörözőnél kapták el. A hely kamerája múlt szombat este rögzítette a rajtaütést.

Az ügyben megszólalt a söröző is. Azt írták,

több médium téves információt közölt az üggyel kapcsolatban,

amiért a szükséges jogi lépéseket megteszik, mert szerintük megsértették a jó hírnevüket.

(Legenda Sörfőzde Center/Facebook)

Kapcsolódó cikkünk:

Fegyveres merényletre készült a nemzeti ünnepen egy fiatalokból álló budapesti banda

Valódi Hírek