Szégyen: Lesöpörte a Fidesz a paralimpokonok egyenlő jutalmazását előíró DK-s javaslatot (+ videó)

A paralimpikonok sem kapnak megbecsülést a Fidesz-kormánytól, hiába követeli a DK a megbecsülésüket.

A Fidesz megalázta a paralimpikonok népes táborát a DK javaslatának leszavazásával

Az Országgyűlés Kulturális Bizottsága leszavazta a DK paralimpiával kapcsolatos törvényjavaslatát is Kálmán Olga és Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselői Facebook-videóban jelentették be. Ez a javaslat azt kezdeményezte, hogy az olimpikonok és a paralimpikonok egyenlő pénzjuttatásban részesüljenek az eredményeik után.

Jelenleg a paralimpikonok feleannyi jutalmat kapnak ugyanazért a helyezésért, mint ép társaik. A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány szerint kevesebbet ér a paralimpikonok teljesítménye.

Csak

a Gyurcsány-kormány alatt kapott azonos jutalmat és járadékot mindkét versenyzői csoport,

ma már hatalmas szakadék tátong az elismerések között.

Dobrev a paralimpikonok jutalma kapcsán: „Orbánék torz, beteg világot építgetnek Magyarországon, saját képükre”

A hírre közösségi oldalán Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője is reagált. Mint írta:

„A Fidesz lesöpörte a DK javaslatát, hogy a paralimpiai érmek ugyanannyit érjenek. Mert Orbánéknak van egy torz világképük.”

Hozzátette, hogy a „tökéletes” család Orbánék szerint: apa, anya, gyerekek – a többiek szenvedjenek. A „tökéletes” gyerek engedelmesen magolja Wass Albertet, és fegyelmezetten üli végig a hittanórát. Aki egy kicsit más, élénkebb, vagy netán segítségre szorul, azt kiközösítik az iskolából.

A DK-s politikus úgy látja, Orbánék szerint a „tökéletes” nő legalább három gyereket szül, és nem panaszkodik, hiszen az anyaság csak nemes dolog. Családon belüli erőszak pedig nem létezik, ha rendesen szült. És nem szól bele a politikába, mert az „nem neki való”.”

„A >>tökéletes<< sportoló szép és ép. Még a harmadosztályban is milliókat keres focistaként, mert a magyar úgyis megfeledkezik minden bajáról, ha szurkolhat a >>fiúknak<<.

A paralimpikonok azonban nem férnek bele a Fidesz tökéletes világába. Az ő küzdelmük nem ér annyit, az ő sikereiket nem ünneplik ugyanúgy. Torz, beteg világot építgetnek Magyarországon, saját képükre.

Szégyelljék magukat!

– zárta Dobrev Klára.

(Kálmán Olga/Dobrev Klára/Facebook)

Valódi Hírek