Itt vannak a bizonyítékok: Mérgezés okozta Navalnij halálát

Hiába a titkolózás, bizonyítékokat találtak Navalnij haláláról, mérgezés állt a háttérben.

Mi is beszámoltunk róla, hogy 2024. február 16-án érkezett a megrázó hír Alekszej Navalnij orosz rendszerellenzéki politikus haláláról. A Vlagyimir Putyinnal szembeni ellenállás mintaképe ugyan túlélte, hogy az orosz diktátor emberei novicsokkal megmérgezték 2020-ban, Oroszország legkegyetlenebb börtönének megpróbáltatásait azonban már nem élte túl.

A hivatalos közlemény szerint az orosz rendszerellenzéki politikus a szibériai büntetőintézetben tett sétája közben rosszul lett, és azonnal összeesett. Azt mondták, az egészségi állapota romlott meg és szívelégtelenségben hunyt el.

Most bizonyítékok kerültek elő, hogy nem ez történt. Valójában mérgezés okozhatta Alekszej Navalnij halálát.

Nem engedték megnézni a holttestet

Februárban az első híresztelések szerint vérrög okozhatta a halálát. A családját nem engedték be megnézni a holttestet, sokáig visszatartották a hozzátartozóktól.

Már akkor többen gyanút fogtak, hogy a politikus halála nem lehetett véletlen.

Az orosz börtönhatóságok azt állították, hogy Navalnij a halálának napján rosszul érezte magát, aztán kiment a szabadba és összeesett.

Most előkerültek a bizonyítékok: Navalnij halálát mérgezés okozta

A The Insider nevű lap hozott nyilvánosságra több olyan hozzá került dokumentumot, amelyek szakértők és az Alekszej Navalnijt korábban novicsokmérgezéssel kezelő orvos szerint is egyértelműen azt bizonyítják,

mérgezés okozta

Vlagyimir Putyin orosz elnök legnagyobb politikai ellenfelének halálát.

A nyilvánosságra hozott iratcsomagban két olyan dokumentumváltozat van, amit Alekszandr Varapajev orosz nyomozó írt alá.

Az egyikben még leírták, a másikból elhallgatták az árulkodó jeleket

Az egyik dokumentum az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) azon döntésére vonatkozik, miszerint nem indítanak büntetőeljárást Alekszej Navalnij néhai ellenzéki vezető 2024. február 16-i halálával kapcsolatban. Ebben ezt írják Navalnij halála előtt megfigyelt egészségügyi állapotáról:

„2024.02.16-án A. A. Navalnij elítélt az EPKT [egységes cellatípusú lakóegység] 2. számú gyakorlóudvarán tartózkodva egészségi állapotának hirtelen romlását érezte, amelyről tájékoztatta az intézmény ügyeletesét, aki kivitte az utóbbit a gyakorlóudvar helyiségeiből az EPKT 4. számú részlegének helyiségeibe. Ott az elítélt lefeküdt a földre, és éles, hastájéki fájdalomra kezdett panaszkodni, reflexszerűen elkezdte kilökni a gyomortartalmát,

görcsöket kapott,

és elvesztette az eszméletét, amit azonnal jelentettek a büntetés-végrehajtási intézet egészségügyi személyzetének.”

A hivatalos iratnak van egy későbbi változata, abból viszont már hiányoznak

a hasi fájdalom, hányás és görcsök bárminemű említése,

holott ezek a tünetek tipikus mérgezéses tünetek.

Eltűntek a hányásminták

A The Insider egy másik fontos dokumentumot is megszerzett. Ez a Navalnij halálának helyszínén lefoglalt tárgyak listája. Ez „hánymintákat” tartalmaz, amelyeket a dokumentum szerint vizsgálatra nyújtottak be. De hivatalosan a hatóságok soha nem számoltak be sem a vizsgálat tényéről, sem Navalnij hányásáról.

Julia Navalnaja, a politikus felesége már akkor jelezte, hogy Navalnij a halála előtti utolsó percekben erős gyomorfájdalomra panaszkodott. Ennek ellenére az orosz hatóságok mégis

természetes okokat jelöltek meg a halálával kapcsolatban.

Nem ez az első eset, hogy az orosz hatóságok hivatalos magyarázata eltér a később megállapított egészségügyi tényektől. 2020 augusztusában, amikor egy repülőútján az orosz FSZB ügynökei megmérgezték Navalnijt a novicsok nevű idegméreg egyik változatával, a kórházban az orvosok a tünetek alapján egy kémiai idegméreg-ellenszerrel kezelték.

A hatósági dokumentumokban akkor mégis úgy állították be, hogy a politikus csak azért lett rosszul, mert leesett a vércukorszintje.

Navalnij korábbi orvosa is egyetért, hogy mérgezésről lehet szó

Alekszandr Polupan belgyógyász, aki a 2020-as mérgezés után az Omszki Városi Kórházban kezelte a politikust, azt mondta, hogy valami nem stimmel a hivatalos diagnózissal.

A „szívritmuszavar” megjelölés ugyanis nem ad magyarázatot a dokumentumban leírt tünetekre. Nem magyarázza az éles hasi fájdalmat, hányást és görcsrohamokat. Ezek a tünetek alighanem

mérgezéssel magyarázhatók.

„A hasi fájdalom és a görcsök közötti rövid idő azt sugallja, hogy előfordulhat, hogy valamilyen szerves foszfortartalmú szerrel érintkeznek, amely ugyanabban az osztályban van, mint a Novicsok, de ebben az esetben inkább belsőleg alkalmazták, mint helyileg”

– mondta.

A The Insider több orvost is megkérdezett a témában, akik egyetértenek Alekszandr Polupan következtetéseivel.