Vogel Evelin: Magyar Péter mindenkit átvert, ő nem az, akinek látszik

Újabb adalékot kaptunk a fél országot megbabonázó férfi jellemrajzához.

Az Indexnek adott videóinterjút szerdán Magyar Péter korábbi barátnője, Vogel Evelin, aki Magyar közéleti berobbanásának idején volt a férfi párja.

Mint Vogel elmondta, több mint egy évtizede ismerte Magyart, aki 2023 áprilisában írt rá, hogy volna-e kedve meginni vele egy fröccsöt, ezután jöttek össze. „Péter imádott kötözködni, ez a hobbija volt, ma pedig már nem a hobbija, hanem ezzel foglalkozik.” – mondja a politikus személyiségéről Vogel.

Magyar tavaly októbertben megkérte a nő kezét, aki erre nemet mondott, „mert a kapcsolatunk nem áll erre készen”. Vogel Evelin azt szerette volna, ha Magyar „elindul az önazonosság felé, hogy a szavai és a tettei összhangban legyenek”.

A nő elmondta: először nem tudta, hogy a Varga Judittal való szakítása után Magyart kirúgták a jól fizető kormányzati pozícióiból, neki Magyar azt mondta, hogy a pozícióiról önként mondott le, ami imponált neki.

Vogel most azt mondja: Magyar nem ment volna be a Partizánba, ha neki maradt volna még valamije. „Ő nem egy bátor ember, csak feltett mindent egy lapra. Ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de ő a biztosra játszott.” – fogalmazott az exbarátnő, aki szerint Magyar azért ment be a Partizánba, mert már nem volt mit veszítenie.

Vogel szerint Magyar színészkedik, amiben az motiválja, hogy „most végre kiáll a fényre és megmutatja, bosszút áll”.

A politikus által nyilvánosságra hozott hangfelvétel kapcsán Vogel elmesélt egy történetet: „az ügyészségi meghallgatás előtt 1-2 órával a kezembe nyomott dokumentumokat, laptopot, pendreiveot, hogy azokat azonnal tüntessem el”.

Vogel szerint Magyar azt hitte, hogy a hangfelvétel sokkal nagyobbat fog ütni. A nő szerint Magyarnak nincs több hangfelvétele.

A beszélgetésből kiderül az is, hogy Magyarnak egy vállalkozó a finanszírozója, aki ma is mellette van, és a pénz mellett stratégiai tanácsokat, információkat ad neki.

Ezen a meg nem nevezett vállalkozón kívül Vogel szerint ma Radnai Márk van még hatással a politikusra.

Vogel Evelin elmesélt egy másik történetet, ami rávilágít Magyar Péter jellemére: amikor még nem volt képben a Tisza Párt, egy másik kis párthoz akartak társulni. Leutaztak vidékre egy idős házaspárhoz, akiknek volt egy kis pártjuk. A tárgyalás során Magyar szemrebbenés nélkül EP-képviselőséget ígért a bácsinak. A hazafelé úton, amikor Vogel rákérdezett, hogy miért ígért képviselőséget a férfinak, amikor már korábban kitalálták, hogy pályázat útján fogják megtalálni az EP-képviselőket, Magyar csak annyit mondott: „Dehogy lesz ő képviselő, ne viccelj.”

Vogel azt mondja: tudja, hogy a politikusok hazudnak, de az ilyen fölösleges hazugságok szerinte nem normálisak.

A nő elmesélte: sok próbálkozás volt a pártok között, de végül a Tisza maradt. „Ez már a tizenikszedik párt volt, akikkel leült tárgyalni.”

Vogel Evelin elmondta: tavasszal mindig rajta csattant Magyar haragja: a politikus számára mindenki rossz volt, mindenki rosszul végezte a munkáját, mindenki hülye, mindenki agyhalott volt. „Az én munkámat is leszarozta” – mondta a nő, aki rengeteges segített Magyarnak ezekben az időkben.

Elmesélt egy történetet, amikor Magyar elkezdett vele úgy üvöltözni az utcán, hogy nagyon megijedt, fenyegetve érezte magát, sírva fakadt, és a nő velük lévő kisfia is sírt. „Ez volt az a pont, amikor elgondolkodtam, hogy mi az, amit feláldozok. Ha az a cél, hogy Péter bosszúját, Péter fényre lépését támogassam, akkor én nem szeretnék több áldozatot hozni” – mondta.

Az EP-választások előtt pár nappal Vogel Evelin számára az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Magyar azt mondta neki: bár szeretne vele maradni, de nem bánja ha szakítanak, mert úgyis bármelyik nőt megkaphatja ebben az országban.

Vogel Evelin ezután szakított a férfivel, aki azt kérte, hogy a választásokig ne hozzák nyilvánosságra a szakítás tényét, és menjen el vele szavazni a kamerák kereszttüzében. „Eszközként használt az imázsépítésében” – mondja a nő.

A kérdésre, hogy az emberek jól látják-e Magyar Pétert, a nő úgy válaszolt: „Nem, ő nem az, aminek látszik”.

– Szerinted kicsoda Magyar Péter valójában?

– Erre a kérdésre nem is merek válaszolni.

– hangzott ezután a párbeszéd.

A kérdésre, hogy szerinte mit fog lépni Magyar ez után az interjú után, Vogel azt mondta: szerinte Magyar nagyon mérges lesz, dühös lesz, és azt fogja szajkózni, hogy ez Fidesz műve,mert mindenre ezt mondja.

„Remélem, hogy a családomat nem bántja, bízom abban, hogy nem fog teljesen megőrülni.”

– zárult az interjú, amelyet itt tudsz megnézni:

.

Kapcsolódó cikkünk: Megszólalt a pszichológus Vogel Evelin interjúja után

FRISS: Megszólalt a pszichológus Vogel Evelin interjúja után

.

A videó megjelenése után, ahogy azt prognosztizálni lehetett, Magyar egy posztjában a Fideszt próbálja láttatni Vogel Evelin interjúja mögött, és azt állítja, hogy Vogel május óta zsarolja őt. Ennek némileg ellentmond, hogy a politikus június 12-én olyan szakítós posztott töltött fel az Instagramjára, amiben a „hála” és „köszönet” szó szerepel:

Valódi Hírek