Varga Juditot lekurvázó mémoldalt ajánl követésre a „jogvédő” Mérő Vera

Jogvédelem, emberi méltóság tisztelete, az.

„De ugye Gézamalacot mindenki követi? Nekem szignifikánsan javult tőle az életminőségem.”

– írta ki a közszereplői Facebook-oldalára Mérő Vera állítólagos „emberi jogvédő” instaceleb.

Mérő Vera arról híresült el, hogy afféle morális rögtönítélő bíróságot játszva évek óta igyekszik erkölcsileg megsemmisíteni, sőt a nyilvánosságból is eltörölni számára nem szimpatikus közszereplőket: egy-egy szerinte helytelen szóhasználat vagy nem eléggé píszi cikk miatt hajtóvadászatot folytat személyek és médiumok ellen, de emlékezetes az is, amikor a komplett pszichológus szakmát szólította fel, hogy rekesszék ki maguk közül Feldmár Andrást.

.

Ehhez képest különösen meredek, hogy a Mérő Vera által követésre ajánlott, Gézamalac nevű trasholdal tobzódik az emberi méltóságot súlyosan sértő „mémekben”.

Varga Juditot, Novák Katalint, Szentkirályi Alexandrát (mindannyian gyerekes anyukák) például Borkai Zsolt luxuskurvájaként ábrázolja:

.

De Gézamalac szerint vicces és aktuális négy évvel a teljes visszavonulása után lebuzizni Szájer Józsefet:

.

Vagy a YMCA című globális meleghimnuszt éneklő Village People együttes tagjaiként ábrázolni olyan politikusokat, akik nem coming outoltak, és nem tudjuk róluk, hogy melegek-e vagy sem:

.

Van még jó sok testszégyenítés, főleg Orbán Viktor és Németh Szilárd eltúlzott kövérségén való rötyögés, valamint ellenőrizetlen pletykák terjesztése, például a miniszterelnök grazi kezeléséről:

.

És természetesen végtelen mennyiségű szexista poén fideszes politikusnők és más női közszereplők kárára. Vagyis csupa olyasmi, amelyek miatt Mérő Vera évek óta verni szokta a palávert.

Nagyon nem szeretnénk Mérő Vera helyében lenni, ha neki ezek a mémek „javítják szignifikánsan az életminőségét”.

Kínáncsiak voltunk, hogy csak számumra disszonáns-e a nevezett hölgy munkássága, ezért beírtuk a keresőbe a „Mérő Vera vélemények” kifejezést. Az első találat egy Reddit fórum volt, ahol meglepően egyöntetűek voltak az értékelések:

.

Valódi Hírek