Friss hírek érkeztek a rendőrség által körözött gyújtogatóról (+videó)

A rendőrség tájékoztatása szerint feladta magát a gyújtogató.

A körözés elrendelésének hatására augusztus 22-én este B. Richárd önként jelent meg Budapesten, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon. Kihallgatásán nem tett érdemi vallomást.

A rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöłés kísérlete miatt folytatja ellene az eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság – írta a rendőrség a police.hu-n.

Felgyújtotta a házat

Megírtuk, hogy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberöłés kísérlete miatt rendelt el nyomozást. A gyanú szerint a 32 éves férfi augusztus 21-én hajnalban 4 óra körül egy féltékenységből adódó veszekedést követően benzint locsolt élettársára és lakásuk több pontjára.

A ház ablakát meggyújtotta,

majd egy kannával a kezében elhagyta a helyszínt. A házban tartózkodott a nő volt férje és 2 közös gyermekük, akik időben észrevették a tüzet, és épségben kijutottak a házból. A tűz további 3 házra terjedt át. Mindegyik lakhatatlanná vált, személyi sérülés nem történt.

A tűz eloltását követően a helyszínelés órákon át tartott, a nyomozók égésmaradványokat és benzines kannát is lefoglaltak – írták a rendőrség honlapján.

A férfi őrizetbe vételéről videó is készült, amely a rendőrség YouTube-csatornáján megtekinthető.

(Kiemelt képünk forrása a PoliceHungary YouTube-videója)

Valódi Hírek