Közel sincs vége: Sorra kattant a bilincs az Ercsiben balhézó férfiak csuklóján (+videók)

Az Ercsi városában történt tömegverekedés kapcsán szólalt meg az illetékes szerv.

Tizenöt férfival szemben rendelt el kényszerintézkedést a nyomozási bíró a hétvégén Ercsiben történt tömegverekedés és lövöldözés ügyében. Közülük

tizenegyet letartóztattak, négy emberrel szemben bűnügyi felügyeletet,

illetve távoltartást rendelt el a Fejér Vármegyei Főügyészség.

Kapcsolódó: Riasztották a rendőrséget: Súlyos tömegverekedés tört ki Ercsiben, lövések dördültek

Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta az illetékes szerv, hogy az ügyben a rendőrség tizenhét embert gyanúsított meg csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal. Ketten szabadlábon védekezhetnek.

A tájékoztatás szerint az ügy egyik gyanúsítottja augusztus 10-én kora délután felhívta ismerősét, és megfenyegette, hogy ha egy büntetőügyben tett vallomását nem vonja vissza, akkor őt és családját bántalmazni fogják.

Ezt követően a gyanúsított és társai – csaknem húsz férfi – megjelent a sértett házánál, majd

gumilövedékkel és gáz-riasztó fegyverrel többen lövöldözni kezdtek.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy két helybéli család közötti, évekre visszanyúló vita váltotta ki az erőszakos támadást. A rendőrség az elkövetőket összehangolt akcióban múlt vasárnap délután, a 6-os főútnál fogta el a Terrorelhárítási Központ segítségével.

Íme a videó az elfogás pillanatairól

A Fejér vármegyei rendőrség a közösségi oldalán osztotta meg a felvételt.

Beszámoltunk arról, hogy egy 10 éves kislány is megsérült a tömegverekedés során. A történtekről videófelvétel készült, a képsorokon látszik, hogy a fegyvereket sorra kapkodják ki egy Suzuki csomagtartójából. Az érintett család évek óta haragban áll a támadókkal, szerintük azért rontottak rájuk, hogy végezzenek velük.

Mint megosztották, haragosaik egyike pár hónapja brutálisan megvert egy kisfiút a családból. Utóbbi feljelentést tett, a bűnbanda pedig megfenyegette a szülőket, hogy vonják vissza a vallomásukat. Ez nem történt meg, a családfő szerint ezért szerveztek ellenük támadást – hangzott el a Tények adásában.

(Kiemelt képünk forrása a Fejér vármegyei rendőrség Facebook-videója)

Kapcsolódó:

Videón az Ercsiben kitört tömegbalhé – megsérült egy 10 éves kislány is a baseballütős támadás során

Valódi Hírek