Csopak Balaton-partja egy részét is magánkézbe akarják adni?
A Balaton partját szabályozó új Vízparti Terv társadalmi egyeztetése még folyamatban van, ám a csopakiak úgy tudják, komoly partszakasz kerül magánkézbe – írta a hirbalaton.hu.
A Csopak Balaton-partján lévő Bahart-kikötő elveszítheti „közterületjellegét”
Augusztus végéig tart az eddigi vízparti szabályozást felváltó új Vízparti Terv előzetes szakmai egyeztetése a települési önkormányzatokkal, az érintett civil szervezetekkel, érdekképviseleti és gazdálkodó szervezetekkel.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) korábbi tájékoztatása szerint a hivatalos egyeztetés után a lakókat is megkérdezik. A csopakiak azonban már a közösségi médiában fogalmazták meg az aggályaikat
a volt Bahart-kikötő területének tervezett átminősítése miatt.
Az Együtt Csopakért nevű zárt Facebook-csoportban megjelent bejegyzésben hívták fel a figyelmet a problémára. Mint írták, az új vízparti tervben
lekerült
a Bahart volt csopaki területéről a kijelölt gyalogos mólókijáró, parti sétány, valamint Zöld-közkert jelölés.
Tehát, ha ezek a helyi építési szabályzatban nem kerülnek erre a terültre vissza, akkor
Csopak elveszítheti a közösséget szolgáló területet.
A szerződésben még más szerepelt a csopaki vízpartról
Az érintett 464/3 hrsz. telek tulajdonosa
zöld közkertként (Zkk1) vásárolta meg az ingatlant.
Az adásvételi szerződésben foglalt megkötésekkel – amelyben kiemelték, hogy a területet nem lehet elzárni a gyalogosforgalom elől.
Az új vízparti tervben azonban
ez a terület már „összevont különleges terület”-ként van feltüntetve.
Ez a megnevezés pedig nem biztosítja minden körülmények között, hogy a helyszín továbbra is a „köz számára látogatható zöldterület (közkert)” maradjon.
(Kiemelt képünk illusztráció)