Lecsapott a NAV a csaló bandára, százával hozták be a használt autókat nyugatról

Nagy értékben foglalt le autókat a NAV egy adócsaló cégtől.

Több mint 157 millió forint értékben foglalt le autókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsaló gépjármű-kereskedő cégtől.

Behozták az autókat, de „elfelejtettek” adót fizetni: a NAV lecsapott

Az adó- és vámhivatal hétfői tájékoztatása szerint a kereskedő az Európai Unió területéről, jellemzően Belgiumból és Hollandiából

szerzett be használt, de jelentős értéket képviselő személygépjárműveket.

Azt írták, hogy a kereskedő a különbözeti adózás alkalmazásával csökkentette minimálisra a bevétel utáni adófizetési kötelezettségét. Ám erre nem volt jogosult. Annak ellenére alkalmazta ezt, a számára kedvezőbb adózási módot, hogy a gépjárművek beszerzési számláin egyértelműen szerepelt az adókötelezettségek helyes teljesítéséhez irányadó információ.

A vizsgálat feltárta, hogy a kereskedő autóit két bizományos társaság értékesíti.

Az adózó a székhelyét ezekkel a cégekkel azonos telephelyre jelentette be.

A tulajdonosnak nem ez az egyetlen cége

Kiderült az is, hogy a tulajdonos-ügyvezetőnek a vizsgált társaságon kívül még nyolc további cégben van érdekeltsége. Ezekből

három már kényszertörlési, kettő felszámolási eljárás alatt áll.

A NAV jelezte, hogy a tulajdonos-ügyvezető a korábbi munkahelyei, és képesítést nem igénylő feladatai alapján egyébként alkalmatlannak tűnt a kereskedés irányítására.

A cégben betöltött szerepe így feltételezhetően csak névleges volt.

A kereskedő a vizsgált időszakban ötven gépjárművet szerzett be az unióból és nyolcvanötöt értékesített belföldön. A különbözeti adózást csalárd módon alkalmazva a költségvetésnek több mint 76 millió forint kárt okozott.

A NAV az adóhiány és az adóbírság megtérülésére ideiglenes biztosítási intézkedést alkalmazott. Azaz: zárolta a kereskedő bankszámláit. Ezzel egyidőben a végrehajtók négy telephelyen huszonhárom nagyértékű gépjárművet foglaltak le.

Az autók értéke meghaladta a 157 millió forintot.

(MTI)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek