Magyar tűzoltók is segítenek az Észak-Macedónia területén kialakult erdőtüzek oltásában.
Új helyszínen dolgozik a kormány által felajánlott és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság állományából összeállított tűzoltócsapat kedd óta Észak-Macedóniában.
A katasztrófavédelem azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a hivatásos tűzoltók most már a Jasen rezervátumnál – ahol ritka növény- és állatfajok élnek – segítenek az erdőtüzek oltásában. Feladatuk a lakóházak védelme, valamint védősávok kialakítása a Kozjak-tó közelében. A szakemberek a hét elején Belica településen alakítottak ki új táborhelyet – tették hozzá, azzal együtt, hogy a magyar kontingens hatodik napja
46 emberrel és 13 technikai eszközzel segít a kiterjedt erdőtüzekkel küzdő balkáni országnak.
A magyar tűzoltók szikracsapókkal, puttonyfecskendőkkel és láncfűrésszel védelmi sávokat alakítanak ki. Emellett az ő feladatuk, hogy drónokkal felderítsék a veszélyeztetett területeket, modellezzék a tűz terjedési irányát és sebességét – írták.
A közlemény szerint az egész napos munka után kedden későn este
egy rendkívüli, ötórás művelethez kérték a magyar csapat segítségét,
ugyanis az ország 4 nemzeti parkjának egyikén, a Jasen területén gyors terjedésű tűz alakult ki. Az éjszakai beavatkozást követően szerdán ott, egy 600 hektáros területen folytatják az oltási munkálatokat.
A tűzoltók az elmúlt napokban megfékezték a Makedonszki brodi járásában lévő Breznica település környékén pusztító lángokat – tájékoztattak.
Az oltási munkálatok koordinációja az Észak-Macedón Védelmi és Mentési Igazgatóság bázisán történik. Ott elemzik ki a légi felderítés által küldött képeket, és ezek alapján irányítják a térségben a tűzoltóegységeket.
A magyar csapat tagjai továbbra is jól vannak, egészségügyi biztosításukat az Országos Mentőszolgálat mentőorvosa és két mentőtechnikusa látja el – áll a közleményben.
A katasztrófavédelem a minap a közösségi oldalán osztott meg több felvételt Észak-Macedóniából.
Idéztük a katasztrófavédelem Facebook-bejegyzését
„Háromezer-ötszáz hektáros területen dolgoznak jelenleg a magyar tűzoltók Észak-Macedóniában. A tűzoltók az elmúlt napokban védősávot alakítottak ki, és minimális mennyiségű csapadék is esett, mindezek hatására csökkent a Makedonszki Brod-i járásában lévő Breznica település környékén erdőtűzzel érintett terület nagysága, azonban még így is több száz hektáron pusztítanak a lángok.
A magyar kontingens negyedik napja negyvenhat emberrel és tizenhárom technikai eszközzel segít a kiterjedt erdőtüzekkel küzdő balkáni országnak.
A magyar tűzoltók szikracsapókkal, puttonyfecskendőkkel és láncfűrésszel védelmi sávokat alakítanak ki, emellett az ő feladatuk, hogy drónokkal felderítsék a veszélyeztetett területeket, modellezzék a tűz terjedési irányát és sebességét.
Több ország egységei dolgoznak az észak-macedóniai erdőtüzek megfékezésén, de földi tűzoltócsapat csak Magyarországról érkezett.
A magyar csapat tagjai jól vannak, egészségügyi biztosításukat az Országos Mentőszolgálat mentőorvosa és két mentőtechnikusa látja el.
📷🎥 A fotókat és a videót a helyszínen dolgozó csapat tagjai küldték”
(Kiemelt képünk forrása: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/Facebook)